MLSZ: közösen edzőtáborozik az U17-es és U19-es válogatott

MTI/MLSZ MTI/MLSZMTI/MLSZ MTI/MLSZ
2009.01.06. 18:04
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szakmai vezetősége – szakítva a korábbi gyakorlattal – bevezeti a részleges központi felkészülést az U17-es és az U19-es korosztály válogatottja részére.
Jámbor László, a szövetség sportágfejlesztési igazgatója a legapróbb részletekig kidolgozta a január-februári programot, s e szerint a fiatal tehetségek összesen nyolc alkalommal találkoznak 3-3 napra a fővárosban. A csütörtökön kezdődő és március 1-jéig tartó időszak alatt 40 tréningen vesznek részt a Pasaréti úti Vasas-pályán a Wilco van Buuren vezette edzői stáb irányításával, olyan orvosi és technikai háttérrel, amilyen Magyarországon még sohasem állt rendelkezésére egyetlen válogatottnak sem – közölte az MLSZ.Mindkét korosztály legjobbjai sikerrel vették a tavalyi selejtezőket, amelyek az idei Európa-bajnokságok első akadályát jelentették, s tavasszal lépnek majd pályára a nyolccsapatos kontinentális döntő részvételi jogának kiharcolásáért az úgynevezett elitkörben.A premiert jelentő edzőtábor csütörtök estétől vasárnap délutánig tart.

A KOROSZTÁLYOS VÁLOGATOTTAK KERETEI

U17:
Jova Levente, Kelemen Dávid, Tóth G. Csaba, Ponczok Csaba, Horváth Péter (MTK), Szvoboda Szabolcs, Nagy Bálint, Farkas Márk, Szakály Attila, Skriba Máté, Kovács István, Gyurján Bence, Kalász Milán (Haladás), Nacsa Péter (Győr), Baráth Botond, Nagy Armand, Czár Richárd, Vernes Richárd (Honvéd), Izing Martin (Felcsút), Mavolo Paoló (ZTE), Magos Mátyás (Újpest), Tóth Lajos, Angyal Norbert (DVSC), Tóbiás Zsolt (FTC), Króner Martin, Króner Erik (Vác)

U19:
Göcze Gergő, Devecseri Szilárd, Burkus Máté (Haladás), Kunsági Roland, Fazakas Géza (Honvéd), Megyeri Balázs, Vattai Balázs, Sváb Dániel (FTC), Szokol Zsolt (Békéscsaba), Tóth Máté, Kiss Máté (Győr), Tóvízi Tamás, Litauszki Róbert, Frank Richárd (Újpest), Katona Máté, Merczel Zsolt (Vasas), Bencze Zsolt, Lelkes Péter (Fehérvár), Kovács Dániel (Békéscsaba), Hajdu Zsolt (MTK), Asztalos Dániel (Tatabánya), Heffler Norbert (Dunaújváros), Nagy Dávid (Létavértes-Debrecen), Kámán Martin (ZTE)

Legfrissebb hírek

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
1 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
19 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
31 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
42 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
48 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
52 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik