Magyar Aranylabda: Hajnal Tamás az év játékosa a sajtó szerint

2008.11.25. 14:41
Címkék
A sportújságírók szavazatai alapján Hajnal Tamás volt az év legjobb labdarúgója, így ő érdemelte ki a magyar Aranylabdának nevezett díjat. Az nb1.hu internetes szaklap 10. alkalommal rendezte meg a szavazást, melynek keretében 30 médium képviselője voksolt az öt legjobbra minden kategóriában.
Tavaly szintén a nyár óta a Borussia Dortmundot erősítő irányító középpályás nyert, így ő a harmadik olyan futballista, aki megvédte a címét. Korábban ez csak a négyszeres győztes Király Gábornak 1998 és 2001 között, és Gera Zoltánnak 2004-ben és 2005-ben sikerült. Az idei szavazás rendkívül szoros versenyt hozott, hiszen Hajnal mindössze egyetlen ponttal előzte meg a második Huszti Szabolcsot.A legjobb játékvezetőnek Kassai Viktor, a legjobb edzőnek Sisa Tibor, a legjobb légiósnak Szasa Dobrics (Vasas), a legjobb csapatnak az U19-es válogatott, a legjobb fiatalnak Szalai Ádám, míg a legjobb itthon játszó magyar játékosnak Bajzát Péter (Győr) bizonyult.

10. MAGYAR ARANYLABDA-SZAVAZÁS

1. Hajnal Tamás (Karlsruhe, majd Borussia Dortmund) 111 pont
2. Huszti Szabolcs (Hannover) 110
3. Juhász Roland (Anderlecht) 81

10. MAGYAR ARANYLABDA-SZAVAZÁS

1. Hajnal Tamás (Karlsruhe, majd Borussia Dortmund) 111 pont
2. Huszti Szabolcs (Hannover) 110
3. Juhász Roland (Anderlecht) 81
Legfrissebb hírek

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
9 perce

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
11 perce

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
20 perce

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
29 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
35 perce

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
49 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
1 órája

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik