Alpok-Adria-kupa: van Buuren elégedett az U20-asok évzárójával

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2008.11.21. 01:01
Címkék
Wilco van Buuren együttese nagyszerű szellemben küzdötte végig a kilencven percet Horvátországban, és akár a győzelmet is megszerezhette volna az Alpok-Adria kupa utolsó idei összecsapásán, amely végül 1-1-es döntetlennel zárult.
Az utánpótlás-válogatottak szakmai felkészítéséért felelős holland szakember az első perctől kezdve bátor játékot kért csapatától. „A pozitív agresszivitás az a szellemiség, amelyet a legfontosabbnak tartok a válogatottaknál” – fogalmazott Wilco van Buuren. Ennek értelmében – némileg meglepve az otthon mindig magabiztosan futballozó horvátokat – a magyar válogatott játékosai, már labdakihozatalkor letámadták a hazaiakat, akik így nem tudták felépíteni akcióikat.„A pozitív agresszivitás keménységet, de nem durvaságot, kezdeményezőkészséget, de nem felelőtlenséget jelent az én fogalmaim szerint, és ezt a magyar fiúk többnyire meg is valósították” – tette hozzá a 46 esztendős edző. – „Bár gólt nem tudtuk lőni ebben a szakaszban, érzésem szerint a második játékrészben még jobban megvalósítottuk elképzeléseinket, mint az elsőben, amikor a vezető találatot szereztük.”A magyar válogatott az élen áll az Alpok-Adria kupában, s 2009 februárjában Olaszországban folytatja sorozatát.
Legfrissebb hírek

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
19 perce

Nagy Vasas-helyzet után a kispestiek szereztek vezetést

Labdarúgó NB I
21 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
27 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
50 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája