Alpok–Adria-kupa: kikapott az U20-as válogatott Szlovákiától

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2008.10.16. 10:13
Címkék
Wilco van Buuren a Somodi – Szekeres A., Debreceni (Nagy O., 46.), Lengyel, Présinger – Gál A., Vass Á. – Filkor, Koman, Kottán (Huszák, 69.) – Simon A. (Balázs, 73.) összeállításban szerepeltette csapatát.
A magyar válogatott jól kezdett, és Kottán Krisztián révén a 26. percben a vezetést is megszerezte. Sokáig azonban nem örülhettünk, mert a házigazdák a 31. és a 36. percben is a kapuba találtak, így már az első félidőben előnyt szereztek. A második negyvenöt percben próbált egyenlíteni a magyar válogatott, de hiába volt egyenrangú partner a mezőnyben, nem sikerült egalizálnia, sőt a szlovákok a 82., majd a 85. percben is gólt szereztek, így végül 4–1-re megnyerték a mecset.„Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, megszereztük a vezetést, és próbáltuk növelni is előnyünket – mondta a meccs után Wilco van Buuren. – Voltak is lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük, ellenfelünk pedig öt perc alatt a maga javára fordította az eredményt. A második félidőben gólt akartunk rúgni, ezért kinyíltunk, és ezt ismét kihasználták a hazaiak. Meg kell jegyeznem, a szlovák csapat nagyon erős, két alacsony, gyors csatára sokszor keltett zavart a védőink között.”Az U20-as válogatott a sorozat következő meccsét október 28-án vívja Kaposváron, az ellenfél Szlovénia korosztályos gárdája lesz.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
45 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
53 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája