Jótékonyság: már 110 ezer forintot ér a Gera-mez

2006.05.30. 11:03
Címkék
Két nap alatt 10 ezer forintról 110 ezer forintra emelkedett annak a meznek az ára, amelyet Gera Zoltán (képünkön) a Pepsi álomcsapatában többek között Ronaldinho, Beckham és Henry oldalán viselt, és amelyet a Gézengúz Alapítvány javára árvereznek el. A licit június végéig folytatódik.
– Már a licit első napján, május 24-én is sokan érdeklődtek az egyetlen példányban létező, dedikált mez iránt – mondta el Barta Zsolt, a jótékonysági árverést lebonyolító Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt. kommunikációs vezetője. – A hét utolsó munkanapján pedig 110 ezer forinton állt meg a licit, ami egyben azt is jelenti, hogy a Gézengúz Alapítvány már biztosan kap 220 ezer forintot, hiszen az üdítőitalt gyártó világcég magyarországi forgalmazója, a legmagasabb ajánlattal egyező összeget utal a születésükkor sérült gyerekeket segítő szervezet számlájára.

A most kalapács alá kerülő mezt abban a reklámfilmben viseli a jelenleg az angol bajnokságban játszó magyar klasszis, amelyben a világ legjobb focistái népszerűsítik az üdítőt.

Kevesen tudják, hogy a reklámfilm néhány jelenetét Magyarországon rögzítették. A forgatás után került szóba, hogy a speciálisan erre a forgatásra készült mezt Gera Zoltán aláírja, majd bekeretezik és jótékonysági céllal elárverezik.

A 06-40-200-350-es, helyi tarifával hívható számon június 26-án 17.00 óráig várják az ajánlatokat. A licit aktuális állásáról folyamatosan tájékozódhatnak az árverés kedvezményezettjének honlapjáról (www.gezenguz.hu), valamint a licit saját oldalán (www.geramez.com)
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka megnyerte a hazai öttusavilágkupa-versenyt!

Egyéb egyéni
1 perce

Vb 2026: Trump nem lesz jelen az amerikaiak nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
8 perce

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
10 perce

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
32 perce

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
33 perce

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
59 perce

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
1 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik