John Gregory nem lesz technikai igazgató az MLSZ-ben

Vágólapra másolva!
2006.04.05. 13:40
Címkék
A Guardian című londoni napilap szerint nem John Gregory lesz a Magyar Labdarúgó-szövetség technikai igazgatója, szinte bizonyosan elutasítja Kisteleki István elnök felkérését. Mint ismeretes, az egykori hatszoros angol válogatott, ma a Sky Sports televízió szakkomentátoraként dolgozó Gregory az utóbbi napokban Budapesten tágyalt az MLSZ elnökével és elnökségével.
John Gregory számára a felnőttválogatott nélkül nem annyira vonzó a magyar futball
John Gregory számára a felnőttválogatott nélkül nem annyira vonzó a magyar futball
John Gregory számára a felnőttválogatott nélkül nem annyira vonzó a magyar futball
John Gregory számára a felnőttválogatott nélkül nem annyira vonzó a magyar futball

Amint azt a Nemzeti Sport mai számában megírta, az MLSZ technikai igazgatói posztjára kiszemelt John Gregory a Bozsik Péter szövetségi kapitány és Détári Lajos edző irányította A-válogatott életében is döntő szerepet akart vállalni, de ezt nem ígéri a szövetségtől kapott ajánlat. Így a szakember nem vállalja a felkérést, amely egyébként az újság szerint elsősorban a korosztályos csapatok irányítására vonatkozott.

Az Aston Villa és a Derby County korábbi vezetőedzője a hétvégén érkezett Budapestre, s többször tárgyalt Kisteleki Istvánnal, az MLSZ elnökével.

“Nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy elvállaljam ezt a feladatot. Valószínű, hogy visszautasítom az ajánalot” – idézte Gregoryt a napilap.

A szakember az elmúlt három évben nem ült kispadon: szakkommentátorként és menedzserként tevékenykedett a futballvilágban.

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy John Gregory vele még nem közölte elhatározását. Az angol szakemberrel semmilyen konkrétumban nem állapodtak meg, csak az volt biztos: nem szövetségi kapitánynak szánják.
Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
8 perce

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
13 perce

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
39 perce

Vizes vb: Ábrahám Minna és Márton Richárd is bejutott a középdöntőbe

Vizes vb 2025
1 órája

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
8 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
8 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
8 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik