John Gregory képben volt

Vágólapra másolva!
2006.04.03. 20:52
Címkék
Amint arról előzetesen már beszámoltunk: ma asztalhoz ült Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke és az angol John Gregory, hogy tárgyaljanak az esetleges közös jövőről.
A techniai igazgató utánpótlás vonalon tervez és szervez
M. Németh Péter
A techniai igazgató utánpótlás vonalon tervez és szervez
A techniai igazgató utánpótlás vonalon tervez és szervez
M. Németh Péter
A techniai igazgató utánpótlás vonalon tervez és szervez


Az MLSZ technikai igazgatót keres, a poszt egyik várományosa az a Gregory, aki korábban dolgozott az Aston Villa, a Derby Country és a Portsmouth csapatainál is és érdekes kihívásnak tartja a magyarországi ajánlatot, amely egyáltalán nem ismeretlen előtte.

Információink szerint az angol szakember érkezésével komoly anyagi hátteret is kapna a szövetség: két nagy angol cég jelentős támogatást, kétmillió fontot ajánlott arra az esetre, ha alkalmazza őt a honi szövetség.

Kisteleki elnök másik jelöltje a jelenleg Franciaországban dolgozó Bölöni László, akivel a későbbiekben, de még áprilisban ül le a szövetség első embere beszélni a lehetőségről.

És most magáról a feladatról is ejtsünk néhány szót.

Az MLSZ-elnök hatéves periódusban gondolkodik – utalva a 2012-es horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokságra –, az egész magyar futballt átfogó szakmai koncepció kidolgozását és az ezzel kapcsolatos koordináció elvégzését várja el kiválasztottjától.

Ennyit a konkrét feladatról, amelyet persze sok más teendő elvégzése is színesít.

A technikai igazgatónak együtt kell működnie a szövetségi kapitánnyal, illetve a korosztályos csapatokat irányító szövetségi edzőkkel, de velük úgy kell szakmai vonalon közösen dolgoznia, hogy egyikük sem lesz a beosztottja.

Természetesen a szakmai rész kidolgozása önmagában még nem elegendő, ehhez párosítani kell a megfelelő anyagi elképzeléseket is, mert remények szerint az utánpótlás-nevelést működtető állam csak konkrét, eredményeket is felmutató dolgokra adja majd a támogatást.

A szövetség technikai igazgatójának lesz a feladata is, hogy az ország egészében kialakítsa és lerakja az alapjait a futballakadémiáknak.
Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
6 perce

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
11 perce

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
37 perce

Vizes vb: Ábrahám Minna és Márton Richárd is bejutott a középdöntőbe

Vizes vb 2025
1 órája

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
8 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
8 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
8 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik