Belgium: Juhász Roland túl a műtéten

Vágólapra másolva!
2006.03.13. 19:22
Címkék
Hétfőn késő délután Brüsszelben sikeres műtéten esett át Juhász Roland. Az Anderlecht és a magyar válogatott védőjének talpcsontrepedése miatt kellett műtőasztalra feküdnie.
A magyar légiós a bajnoki hajrára már beszállna
A magyar légiós a bajnoki hajrára már beszállna
A magyar légiós a bajnoki hajrára már beszállna
A magyar légiós a bajnoki hajrára már beszállna

A játékos a Lierse elleni bajnokin szenvedett sérülést, talpának ugyanazon a részén, mely tavaly szeptemberben is megrepedt. Az első sérülést követően konzervatív kezelés következett, azaz Juhász gipszben töltött pár hetet, hogy aztán felépülve az Anderlecht és a pótselejtezőt vívó magyar U-21-es válogatott rendelkezésére álljon.

A mostani újabb sérülés elengedhetetlenné tette az operációt, melyet Brüsszelben a Franc Leopold kórházban végeztek el. A játékost képviselő Careers Management Group tájékoztatása szerint a közel egy órás beavatkozás eredményével az orvosi stáb elégedett, de egyelőre nem tudják meghatározni a visszatérés hozzávetőleges idejét.

Juhász Roland mindenesetre bízik abban, hogy a bajnoki hajrában már újra a pályán lehet:

"Csak remélni tudom, hogy mielőbb visszatérhetek és abban bízom, hogy az Anderlecht utolsó néhány tavaszi meccsén már beszállhatok, valamint a válogatott Anglia elleni találkozóján is pályára léphetek. A felépülésemmel kapcsolatos teendőket, és a regenerációs munka tervezett menetét csak holnap beszéljük meg az orvosokkal, mert egyelőre az altatás miatt még pihenésre van szükségem. Örülök, hogy túl vagyok a műtéten, és remélem most már ezzel le is tudtam ezt a kellemetlen sérülést, és a jövőben ahogy eddig is, elkerülnek az ilyen kellemetlenségek. Remélem közben a csapat is sikeresen szerepel, mert szeretnék egy bajnokcsapatba visszatérni. Bízom benne, hogy a hétvégi 3-0-s vereségünk csak kisiklás volt, és a srácok gyorsan javítanak, mondjuk a védősorban most akadnak gondok, mert velem együtt még két komolyabb sérültje van a csapatnak, de biztos vagyok benne, hogy sikerül megtartani a vezető helyet a tabellán."
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
6 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
7 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
7 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
7 órája
Ezek is érdekelhetik