U21: Róth négy játékosát nélkülözi

Vágólapra másolva!
2005.08.15. 15:40
Címkék
Az előzetes tervek szerint a vasárnapi, Real Madrid elleni gálameccset követően több, a nagyválogatott keretbe behívott fiatal játékos is elhagyta volna a felnőtt csapatot, hogy csatlakozzon az U21-s korosztályos társaikhoz, ám a szövetségi kapitány, Lothar Mattäus ma úgy döntött: megvétózza elmenetelüket.

Róth Antal, utánpótlás-válogatottunk szövetségi edzője így viszont nem számíthat a Portugália elleni, idegenbeli barátságos találkozón a Fülöp Márton, Priskin Tamás, Vadócz Krisztián (képünkön), Vanczák Vilmos négyesre.

Számít viszont rájuk a nagycsapat szakmai munkájáért felelős német tréner, aki elmondása szerint mind a négy játékosnak lehetőséget kíván adni a bizonyításra a szerda esti, Argentína ellen találkozón.

Az NSO ajánlja:

A válogatott 2005-ös programja

A vb-selejtezők programja, a csoport állása

A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben

A magyar válogatott összes mérkőzése

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik