A futballisten nyomában jár

Vágólapra másolva!
2005.08.12. 21:38
Címkék
Szerda délután fél hatkor Budapesten játszik Argentína válogatottja barátságos mérkőzést a magyar csapat ellen. A dél-amerikai együttesben hemzsegnek a sztárok, és a mérkőzésig mi mindennap bemutatunk valakit közülük. Lássuk, mire fel érhet 150 millió dollárt Lionel Messi.
Lionel Messi még nem is élt, amikor a magyar válogatott legutóbb szerepelt egy világbajnokságon, és bár az 1986-os mexikói torna távoli emléknek tűnik már, az egy évvel később született argentin játékos így is roppant fiatalnak tűnik ahhoz, hogy a nagyok között szerepeljen hazája válogatottjában.

Márpedig José Pekerman szövetségi kapitány bizalmat szavazott az ifjúnak a felnőttek között nem sokkal azt követően, hogy a csatár júliusban világbajnoki címre vezette Argentínát az U20-as vb-n.

Lione Messi – ma még ô a 18-as
Lione Messi – ma még ô a 18-as
Lione Messi – ma még ô a 18-as
Nem is olyan régen Lionel Messi még szűkebb hazájában sem számított ismert arcnak, talán éppen azért, mert már 13 esztendősen elvitte őt a Newell’s Old Boys csapatától a mindenható Barcelona. A jelek szerint a katalánoknál szépen fejlődött, hiszen az elmúlt idényben már a Frank Rijkaard vezette, bajnoki címet nyerő felnőtteknél is beszállhatott a játékba, és bár csak hét meccsen kapott lehetőséget, azért sikerült berámolnia egy gólt a Primera Divisiónban. Már jóval korábban, 2003. november 16-án mutatkozott be a gránátvörös-kékek első csapatában a Porto elleni barátságos mérkőzésen, a mostani előszezonban pedig végig ott volt a Barca felkészülési meccsein és eredményes is tudott lenni. Mindez - valamint a frissen kötött profi szerződése, amelynek értelmében a kivásárlási ára 150 millió dollár - azt vetíti előre, hogy a közelgő idényben ő lehet nemcsak a katalánok, de talán az egész spanyol liga legnagyobb felfedezettje.

Ami a válogatottat illeti: ha Lionel Messi pályára lép a Puskás Ferenc Stadionban, akkor elmondhatja magáról azt, amit hazája futballistene, Diego Maradona, aki szintén a magyarok ellen debütált a felnőttek között. Az isteni Diego 1977 februárjában alig több, mint 16 esztendősen játszott ellenünk, azon a meccsen, amelyen 5-1-re a dél-amerikaiak nyertek. Reméljük, ez az eredmény azért nem ismétlődik meg…

Az argentin csapat kerete
Juan Pablo Sorin (Villarreal) Luciano Figueroa (Villarreal) Leonardo Franco (Atlético Madrid) Maximiliano Rodríguez (Espanyol) Pablo Zabaleta (Espanyol) Gabriel Milito (Real Zaragoza) Roberto Ayala (Valencia) Lionel Scaloni (Deportivo La Coruna) Lionel Messi (Barcelona) Lisandro López (Porto) Luis González (Porto) Gabriel Heinze (Manchester United) Hernán Crespo (Chelsea) Mario Santana (Palermo) Martin Demichelis (Bayern München) Andrés D' Alessandro (Wolfsburg) Facundo Quiroga (Wolfsburg) Lucas Bernardi (AS Monaco) Cesar Delgado (Cruz Azul) German Lux (River Plate) ---- I ---- &
Legfrissebb hírek

„Élel-halál között voltam” – Péter Zoltán kálváriája

Labdarúgó NB I
5 perce

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – Zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
22 perce

Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

Minden más foci
37 perce

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
59 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
1 órája

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
1 órája

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
1 órája

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik