Magyar-argentin: szabadedzés kedden

Vágólapra másolva!
2005.08.04. 13:46
Címkék
Augusztus 17-én, szerdán este, a Puskás Ferenc-stadionban a világ egyik legjobb labdarúgó-válogatottja, az argentin nemzeti együttes teszi tiszteletét és mérkőzik meg egy barátságos találkozón a Lothar Matthäus által irányított magyar gárdával.A júniusi, németországi Konföderációs Kupán ezüstérmet szerzett együttes két kivételtől eltekintve mezőnyben akár abban a kezdő összeállításban is kifuthat a gyepszőnyegre, amellyel június elején világbajnoki selejtező-mérkőzésen Brazíliát verték hazai pályán 3-1-re.A vendégcsapat a mérkőzés előtti napon, augusztus 16-án, kedden, a találkozó helyszínén tart nyilvános edzést. Bár a dél-amerikaiak egyelőre nem jeleztek vissza a pontos, végleges időponttal kapcsolatban, az előzetes tervek szerint 18.00 órától vehetik birtokba a stadiont.A brazil válogatott tavalyi, már-már cirkuszi öröm-zsonglőrködésbe hajló, ugyancsak ingyenes szabadedzését több mint húszezer ember kísérte figyelemmel a helyszínen.Az argentinok edzését, amennyiben az időjárás és kedvük engedi, az érdeklődök akár félmeztelenül is megtekinthetik…
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik