Real Madrid-gála: pólóvásárral egybekötött nyílt edzés

Vágólapra másolva!
2005.08.03. 17:43
Címkék
Augusztus 14-én a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb ezüstrémet szerzett sztárgárda, a Real Madrid a Puskás Ferenc-stadionban a Puskás Ferenc Válogatottal mérkőzik meg.

A spanyol együttes a találkozó előtti napon, augusztus 13-án (szombaton) kora délután érkezik fővárosunkba és már aznap este gyakorol a találkozó helyszínéül szolgáló sportlétesítményben.

Aki a 19.00 órás kezdéssel meghirdetett nyílt edzésre is kíváncsi, az a szükséges belépőkhöz egy bizonyos póló megvásárlással juthat hozzá. Az ismert világmárka, a spanyol gárdát is öltöztető cég termékeit a márkaboltokban és az egyik országos áruházlánc üzleteiben lehet megvásárolni. A mez, amely 4.490 forintba kerül majd, a hasonló kaliberű és grafikákkal ellátott pólók közül a legolcsóbb lesz a piacon, legalábbis a gyártó szerint.

(Tavaly a brazilok mérkőzés előtti edzését ingyen(!) tekinthették meg az érdeklődök. A spontán kilátogató több mint húszezer ember egy felejthetetlen sportélménnyel lett gazdagabb.)

Az esemény mai sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a spanyol együttes ötvenmillió forinttal többért teszi tiszteletét Budapesten mint amennyibe tavaly a brazil válogatott került Ronaldinóval, Kakával, Didával, Cafúval, Roque Juniorral, Roberto Carlos-szal, Juninhóval, Edmilsonnal, Zé Robertóval, Luis Fabianóval és Julio Baptistával együtt.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik