Az őszi vb-selejtezőkön már futballozni szeretne

Vágólapra másolva!
2005.07.14. 23:06
Címkék
Szabics Imre bízik benne, hogy nem gyötrik többé kínzó fájdalmak. A Stuttgartból a Bundesliga újoncához, az 1. FC Kölnhöz igazoló játékos hosszú hónapokon át sokszor csak gyógyszerek, ilyen-olyan pirulák segítségével tudott részt venni az edzéseken, és gyakran még a mérkőzések előtt is fájdalomcsillapító után kellett nyúlnia. A 15-szörös válogatott játékos a nyári pihenő során azt gondolta: elmúlnak a panaszai, így teljes erőbedobással kezdheti el új csapatával a felkészülést, ám gyorsan kiderült, hogy tévedett.
Amikor a futások és erősítések után előkerült a labda, ismét előjöttek Szabics Imre lágyék-, has- és szeméremcsontpanaszai. A támadó ekkor már sejtette: nagyobb a baj, mint azt eredetileg gondolta. Nem mert kockáztatni, inkább szólt a csapat orvosának. Vizsgálták Kölnben, vizsgálták Zürichben, ám pontosan senki nem tudta, mi lehet a baj. A diagnózis aztán nagy nehezen csak összeállt, Szabics Imrét pedig Münchenben két részletben már meg is operálták: szerdán a jobb, tegnap a bal lábát műtötték.- Sikerült végre megállapítani, mi okozta a fájdalmait?- Úgy tűnik, ám az, hogy valóban megszűnnek-e a panaszaim, csak néhány nap múlva derül ki - mondta Szabics Imre, aki a tegnapi operáció után jelezte: jól van. - Azért kellett a műtőasztalra feküdnöm, mert annyira begyulladt a szeméremcsontom, hogy a fájdalom szinte elviselhetetlenné vált. Végre sikerült azt is kideríteni, hogy lágyéksérvem van, ám ettől még egyáltalán nem biztos, hogy ezzel az operációval végleg lezárul a kálváriám.- Ezt hogy érti?- Könnyen elképzelhető, hogy nem ez volt a legfőbb gond, és ezután is ugyanúgy fáj majd a lágyékom, a hasam és a szeméremcsontom. Ha a műtét után sem jövök rendbe, és kiderül, hogy mondjuk, a csontomban van a gyulladás, akkor a felépülésem elhúzódhat fél évig, de akár egy esztendeig is. Ám erre gondolni sem akarok, nagyon bízom benne, hogy nem kell tovább szenvednem.- Mióta gyötörték a fájdalmak?- Az idejét sem tudom. Próbáltam húzni, halasztani a beavatkozást, hátha varázsütésre elmúlnak a fájdalmak, de azok csak erősödtek. A válogatott legutóbbi két mérkőzésén, a franciák és az izlandiak elleni talákozón is úgy léptem pályára, hogy ezt a két meccset még lejátszom valahogy, aztán a nyári pihenő alatt majd csak rendbe jövök. Nem jöttem. Nem várhattam tovább, vállalnom kellett a műtétet. - Egy sérülés sosem jön jókor, de ez most különösen érvényes, hiszen a Kölnnel éppen a felkészülés közepén járnak, ráadásul augusztusban jön a Real Madrid és az argentin válogatott is.- Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott az említett mérkőzéseken, de egy barátságos találkozót százszor inkább kihagyok, mint egy tétmeccset. Legyek egészséges inkább a szeptemberi, Málta, illetve Svédország elleni vébéselejtezőkre. Lothar Matthäus szövetségi kapitány egyébként már többször érdeklődött telefonon, hogyan vagyok, mit mondtak az orvosok. Egyelőre csupa bíztató dolgoról számolhattam be, remélem, néhány nap múlva is jó hírekkel szolgálhatok.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
14 perce

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
48 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
1 órája

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik