Szabics Imrét a héten műtik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.07.12. 21:29
Címkék
Miután a korábban az egyik legjobb női teniszezőt, Martina Hingist is kezelő, a sportolók körében komoly elismerésnek örvendő zürichi lágyékspecialista megvizsgálta, kiderült: Szabics Imrét műteni kell. Vagyis az első, a csatár számára kéthetes pihenőt jövendölő diagnózist lehet is törölni, a napokban kés alá fekvő támadónak jóval többet, legalább két hónapot kell majd kihagynia.

Szabics Imre – most még úgy fáj!
Szabics Imre – most még úgy fáj!
Szabics Imre – most még úgy fáj!
A nyáron Stuttgartból Kölnbe igazoló csatár már szabadsága idején is gyakori vendég volt az egyik bécsi rendelőben, ám a hasizom-, lágyék- és szemérem-csontpanaszaira nem sikerült megtalálni a legjobb gyógymódot.
A 24 éves futballista eztán jelentkezett edzésre a Bundesliga újoncánál, azonban a labdával zajló gyakorlatokban már nem tudott részt venni. A klub elöljárói ezt követően irányították a svájci szakemberhez, aki aztán arra a megállapításra jutott, hogy az operáció elkerülhetetlen.

"Sajnálatos, hogy Imrét egy ideig nélkülöznünk kell, de nem kell aggódnia, minden segítséget megadunk neki, mert most az a legfontosabb, hogy mihamarabb meggyógyuljon" - mondta Andreas Rettig, a "kecskések" menedzsere.

Tény, Szabics Imrének aligha kell izgulnia, hiszen valószínűleg egy müncheni specialista műti meg, azaz jó kezekbe kerül majd.
Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
5 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
27 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
39 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
49 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik