Minden edző segítségére szükség van

SZEKERES TAMÁS jegyzeteSZEKERES TAMÁS jegyzete
Vágólapra másolva!
2005.02.07. 20:58
Címkék
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni
Egy tehetséges játékosnak meg kell tanulnia küzdeni

"Bevallom, a válogatott feszített programja miatt kevés idő jutott a nemzeti csapaton kívül álló ügyekkel foglalkozni, ám néhány fontosabb kérdést most mégis érintenem kell. Az elmúlt héten többek között szót ejtettem Huszti Szabolcs nem kellően profi hozzáállásáról, amelyre most még néhány mondat erejéig visszatérnék. Emellett a magyar csapatoknál dolgozó klubedzőkkel való kapcsolatomról is olvashatnak, valamint elárulom azt is, miért éppen Détári Lajost kértem fel arra, hogy a márciusi sorsdöntő világbajnoki selejtező-mérkőzésünk előtt ő térképezze fel a bolgárok játékát - lássuk csak…

A profi mindig figyel magára

Huszti Szabolcs esetével kezdeném. Az elmúlt héten a Ferencváros játékosával kapcsolatban azt sérelmeztem, hogy a téli szabadsága alatt keveset foglalkozott magával, a szinten tartás helyett inkább jókat pihent, amit egy igazán profi játékos nem engedhet meg magának. Nos, ezt a kérdést azóta Isztambulban tisztáztam is vele. Elmondtam neki, hogy ha igazán jó futballista szeretne lenni, akkor a nap minden egyes percében oda kell figyelnie önmagára.

A Fradiban egyébként a téli pihenő előtt minden játékos négy hétre szóló edzéstervet kapott, hogy a felkészülést ne teljesen a nulláról kelljen kezdenie - mondhatnám akár úgy is, hogy ez a program az akkumulátor feltöltéséről szól. Eszerint az első két hétben javarészt a pihenésé volt a főszerep, később azonban napi negyvenöt-ötven perces mozgást kellett végezniük a labdarúgóknak, ami magába foglalt némi futást, gimnasztikát és koordinációs gyakorlatot is. Elhihetik, van tapasztalatom ezügyben, hiszen én is profiként kerestem a kenyeremet, és természetesen a játékos-pályafutásom alatt én is rendszeresen odafigyeltem arra, hogy a szabadságom alatt nehogy túlságosan eltunyuljak - erősítőterembe, uszodába és kocogni jártam. Az egész történet tanulsága tehát az, hogy egy profi játékosnak nem csupán a szezon közben, hanem előtte és utána is maximálisan oda kell figyelni önmagára.

Szavazás

Mi lesz Wales ellen?

---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
1 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
1 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
1 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
3 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik