Strici, Sörkatona és a többiek

Nem sokon múlott, hogy ez a párbeszéd hangozzék el az Ausztriát és Magyarországot egy sorompóval elválasztó bucsúi határátkelőhelynél. A "nem sokon" egyébként azt kell érteni, hogy az útlevelekre csak egy pillantást vető ügyeletes tisztnek eszébe sem jutott megkérdezni, hová megyünk…
Szóval, Stegersbach, azaz Szentelek. Unterwartnál (Alsóőrnél) balra, keresztül Olbendorfon (Óberen), és meg is érkezünk. Budapesttől éppen 289 kilométerre járunk, a - keddi adatok szerint - 2395 lakosú, 1777 hektáron elterülő falu centrumában, úgy háromszáz méterre a "sportplacctól". A kocsiból kiszálva az orrunk után megyünk, a főutcán tudniillik mozgóárus kínálja portékáit: messziről úgy tűnik, mintha grillezett csirkével üzletelne, ám amikor közel kerülünk hozzá, kiderül, nála sült csülök kapható.
"Hú, ez nagyon finom, merem ajánlani" - áll be mögénk a sorba Miriuta Vasile. A boltos, midőn megpillantja a mi Lacinkat, azonnal a széles szájú kisbékát idézi: egyik fülétől a másikig ér a mosolya. Aztán a fülünk hallatára dicsérni kezdi a magyar válogatottban kilenc alkalommal pályára lépő futballistát, s a végén gyaníthatóan csak azért nem lapogatja meg a hátát, mert a keze annyira zsíros, hogy az egy vekni kenyérhez elég lenne…

Európa-hírű golfpálya, világklasszis vendégek

Mielőtt elfelejtenénk: Miriuta Vasile a Landesligában, vagyis a negyedik ligában szereplő SV Stegersbach játékosa. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az SVS profija, hiszen az 1929-ben alapított klub elnökével kötött szóbeli megállapodás értelmében a remek képességű, tar kopasz középpályásnak kizárólag a szombati bajnokik alkalmából kell kikocsikáznia Burgenlandba. Bezzeg a többieknek illik a heti három foglalkozáson megjelenniük, máskülönben fennáll a veszélye annak, hogy az edzéslátogatást meglehetősen komolyan vevő vezetőedző, Helmut Siderits a lustábbakat kihagyja a kezdőből…
"Falunknak számos büszkesége van ám: a XVII. században felhúzott Batthyány-kastély, az épületben működő regionális múzeum, a maga negyvenöt lyukával a kontinens élmezőnyébe sorolt golfpálya és persze Miriuta" - hízeleg a klubház hangulatos büféjében egy pohár puncs mellett Karl Krammer.
Na, ő volna itt az elnök.
Az egylethez 34 éve kötődő házigazda sokáig futballistaként szolgálta a lila-fehéreket, majd cipőjét szögre akasztva intéző lett, mígnem azt is elintézte, hogy az egyesület első embere legyen.
"Itt születtem, itt játszottam, naná, hogy mindenem a Stegersbach" - vágja vigyázzba magát Karl Krammer. Miközben a "Mindhalálig Stegersbach!" tetoválást keressük a karján, azt is elárulja, nem csupán a klub, hanem a helyi bank vezére is egyben, így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy a pénzintézet is a csapat szponzorai közé tartozik. Csakúgy, mint azok a magánszemélyek (!), akik Krammerhez hasonlóan Stegersbach szülöttei, ám ma már a 120 kilométerre lévő Bécsben élnek. Hétvégente járnak haza, első útjuk a szülői házba, a második a sporttelepre vezet. Ügyvédek, orvosok, építészek, mérnökök, hentesek és suszterok - nagyjából így tessenek elképzelni azt a 200 tagból álló támogatói kört, amelynek tagjai havonta 100-100 euróval (tegnapi árfolyamon számolva 24 300 forinttal) támogatják kedvenc csapatukat. "Ennyit mindig adnak, de ha esetleg gond van, azonnal betömik a lyukakat" - nyugtat meg bennünket az elnök, hogy az anyagi probléma arrafelé ismeretlen fogalom. Eztán kapaszkodunk meg az asztal sarkában: Karl Krammer mosolyogva közli, hogy az SVS éves költségvetése 150 ezer "ojró" (37 és fél millió forintocska). A terítéket akkor rántjuk kis híján magunkra, amikor megsúgja, hogy most a szintén burgenlandi Neudörfl, jövőre viszont a londoni Arsenal vendéglátására készülnek: A kétmillió eurójuk (most inkább ne szorozzunk…) van arra, hogy egy utcával "följebb" felhúzzák azt a létesítményt, amely egy picinyke stadionból, valamint egy-egy füves és műfüves edzőpályából áll. Hogy az Ausztriában gyakran edzőtáborozó sztároknak legyen hol aludniuk: márciusban adják át azt a négy csillagot kiérdemlő termálszállót, ahol Thierry Henry és a többi nagy "ágyús" is nyugodt szívvel álomra hajthatja majd a fejét.
Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk: előttünk a most még fű borította táj, amelyet hamarosan ellepnek a munkagépek, hogy aztán egy évre rá már ünnepélyes keretek között, egy pezsgős és csülkös vacsorával fűszerezve átadják a tartomány alighanem legmodernebb sportkomplexumát. Mintha csak Aladdin csodalámpáját dörzsölnék meg, s a többit már a dzsinn intézné, a határtól 38 kilométerre így megy ez… ---- A bajnokiknak most még otthont adó pályára, no meg Lacira visszatérve: noha két napja eső áztatja a gyepet, a játékvezetőben fel sem vetődik, hogy ne engedélyezze a játékot. "Ma kék-fehérben játszunk" - mondja Miriuta Vasile, majd magára ölti a 24-es dresszt. "A Cottbusban is ez volt a számom, ezért választottam" - magyarázza, miért nem a legjobbakat megillető 10-esben nyomja. Az öszszeállításban semmi meglepetés, Sörkatona, Ryan Giggs, Strici, Csókkirály és Fodrász is kezd. Amúgy ezek becenevek, az ajtó mellé kiszögelt papirosról olvassuk le őket. A Sörkatona nem más, mint Mario Novakits, az élet habos oldalát láthatóan jól ismerő kapus. Giggs bőrébe Christian Graf bújna szívesen, a Strici nevet a jóvágású Hannes Stranzl viseli büszkén, s bizonyára Klaus Ifkowitschot is boldogítja, hogy Csókkirálynak hívják a háta mögött. A három lépés távolságot azért Stegersbachban is megtartják: a karszalagot hordó Michael Poandlnak a "Kapitány", Siderits trénernek pedig a "Sikeredző" megszólítás dukál…
"Helmut tényleg remek szakember, nekem elhihetik, elvégre dolgoztam már néhány edző keze alatt" - árulja el a "Kopasz Mester", vagyis Miriuta Vasile. Ami azt illeti, a szakvezető sem marad adós a bókokkal, midőn közli, hogy karrierje során Lacihoz mérhető játékosa még nem akadt… Krammer elnök ezt is übereli: "Burgenlandban manapság két extraklasszis kergeti a labdát, Didi Kühbauer az első osztályú Mattersburgban, Vasile pedig nálunk." ---- Már a pálya szélén állva kérdezzük az elöljárót, hányan szokták látogatni az SVS találkozóit.
- Korábban háromszáz volt az átlagnézőszám, mára ez megközelíti az ezret. Gyakori a telt ház.
- Hogyhogy?
- Hogyhogy hogyhogy? Hát Miriuta miatt!
Ja, bocs.
"Noha hamarosan a hetvenötödik születésnapunkat ünnepeljük, kétség sem férhet hozzá, hogy a legszebb napjainkat mostanság éljük. A csapat egyre jobb, a közönség imádja a fiúkat, Vasile személyében pedig akad egy válogatott futballistánk is" - folytatja a mesébe illő történetet a prezident.
Speciel a háromnegyed évszázados múltra sem lehet panasz, ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor körbenézünk a klubteremben. A telt ház feliratot eme helyiségben is kifüggeszhetnék: annyi serleget és fotót talán a Barcelona múzeumában látni, mint itt. A legtöbb helyet az a cipő foglalja el, amely a meglehetősen nagy lábon élő Kareem-Abdul Jabbar jobbján is lötyögne, s miközben ezen jót derülünk, kiderül, hogy az első blikkre 83-as csuka nem másé, mint Krammeré…
"Kérem szépen, ez labdarúgó-pályafutásom legszebb ereklyéje: a három csapat részvételével rendezett torna legeredményesebb futballistáját megillető díj. Azt azért be kell vallanom, hogy nem vittem túlzásba a góllövést, két, egyaránt nulla nullára végződő mérkőzés után az utolsó öszszecsapáson az én találatom hozta meg az egy nullás győzelmünket, valamint a gólkirályi címemet…"
Laci jóval előrébb jár: a szombaton befejeződött őszi szezonban négy találatig jutott. A szakvezetés szerint puszta jelenléte akkora segítséget jelentett a 18 csapatos bajnokság újoncának, hogy az meg sem állt a kilencedik helyig. Ezek után aligha meglepő, hogy a felettébb emlékezetesre sikeredett záró bankett első részében már a tavasz 17 mérkőzése volt a téma, s a fentiek ismeretében már attól sem esik le az állunk, hogy az elnök bejelentette: tízezer eurót szán a társaság téli edzőtáboroztatására.
Miriuta Vasile itt jön megint a képbe: megeshet, a felkészülés ezen állomásán ő is részt vesz, tudniillik van rá sansz, hogy a Ferencváros népligeti bázisára költöznek majd be "Csókkirályék". Laci azt mondja, kapcsolatait kihasználva megkísérli elintézni a magyarországi túrát, úgyhogy a napokban fel is keresi az ez ügyben illetékeseket. "Az elmúlt évben annyi szépet és jót kaptam a Stegersbachtól, remélem, most viszonozhatom a szeretetüket" - paskolja meg Karl Krammer arcát, mire az elnök majd’ kiugrik bőréből.
Hazafelé megint csak egy szempillantás alatt jutunk át a határon. Ej, pedig de szívesen regélnénk arról, hogy hol jártunk. Bucsútól 38 kilométerre, Magyarországhoz igen közel.
Vagy egy kicsit messzebb… ---- "Cata, a sógor, hívott Ausztriába még tavaly télen. Azt mondta nagyon jó itt, és tényleg nagyon jó" - fedi fel Miriuta Vasile, hogy a korábban többek közt Pécsett és a Honvédban is szereplő Catalin Azoiteinek köszönhetően lett az SV Stegersbach középpályása. Majd azzal folytatja, hogy "nem a pénz miatt csinálom, ha az motiválna, alighanem másutt fociznék". (Egy pont után egyébként fejenként 40 eurót fizet ki a klub kasszása; a tavaly, az ötödik ligában összekapart 70 pont azért jól jövedelmezett…)
Ami viszont valóban motiválja, az az edzői pálya; no nem a felnőtteknél, hanem a gyerekeknél: minden hétfő, kedd és szerda délutánja azzal telik, hogy kollégájával, Máté Sándorral egyetemben a Szent István Sportiskola 1988-89-es korosztályával próbálja megszerettetni a labdarúgást. "Látom a srácokon, hogy kezdik imádni ezt a játékot, s ez mindennél fontosabb a számomra" - fűzi hozzá a
B-licencet már a zsebében tudó Laci, aki időnként a Goldball foglalkozásain és meccsein is feltűnik, ugyanis fia, Marco ott játszik.
Hogy szakszemmel milyen a kölyök?
"Ügyes, egész jó a jobb lába" - derül ki, hogy az alma Miriutáéknál sem esett messze a fájától.