A fellegekben jártak

Kezdődött azzal, hogy még le sem jöttek a Hampden Park futballozásra csábító pázsitjáról, már felállva tapsoltak nekik: az csak természetes, hogy a félszáz vendégdrukker ily módon hajtott fejet a 3-0-s sikert elkönyvelő játékosok előtt, és a labdarúgást arrafelé körülvevő miliőt ismerve azon sem csodálkoztunk, hogy a hazai nézők is vörösre verték tenyerüket a levonuló magyarokat köszöntvén.


Az ausztrál házaspár Férfi tagja ünnepelt

Még az az ausztrál házaspár is lelkesen integetett a 101 éves stadion (százat nyugodtan letagadhatna…) lelátóján, amelynek egyik fele (a férj) magyar, a másik (a feleség, ugye) skót származású. Mivel 90 perc alatt ismét kiderült, ki az úr a háznál, a férfi mosolyogva lapogatta neje hátát - egészen addig, amíg élete párja nem figyelmeztette, a mérkőzés előtt hiába fogadott magyar győzelemre, a megjátszott 2-0-s tipp csupán azért nem jött be, mert a skótok összehoztak egy öngólt a végén…
Lothar Matthäus ugyan nem tett fel pénzt az övéi sikerére, ennek ellenére már a kezdés előtt azt hangoztatta: figyeljük meg, csapata megveri Berti Vogts tizenegyét. No nem azért, mert a két német szakemberről aligha lehetne megmintázni a barátság szobrát ("Ami köztünk történt, az a múlt század krónikájához tartozik, azóta új fejezetet nyitottunk a kapcsolatunkban, így a lefújást követően az volt az első dolgom, hogy Berti fülébe súgjam: sok sikert kívánok neki" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a "mi" kapitányunk), hanem mert állította, együttese lassan eljut arra a szintre, amelyet januári munkába lépésekor megálmodott.

És akkor e helyütt nyugodt szívvel leírhatjuk: a mindvégig okosan és felettébb szimpatikusan, gyakorta látványosan, időnként pedig rutinosan játszó magyar válogatott úgy nyert 3-0-ra, hogy ekkora különbség valóban volt a két gárda között. Említést érdemel továbbá, hogy a vendégöltöző kádjait nem töltötték azonnal tele pezsgővel a játékosok, hanem szolidan, szerényen, ásványvizet vagy energiaitalt kortyolgatva ünnepeltek, még a társulatot sebtiben hazarepítő különgépen sem kerültek elő a dudásokhoz hasonlóan világhírnévnek örvendő skót whiskyk. No meg az is sokatmondó, hogy Lothar Matthäus sietett leszögezni, szép és jó, hogy győztek, de ne feledjék, akadt olyan periódusa a találkozónak, amely nem azt vetítette előre, hogy a skótok elszenvedik az elmúlt 31 esztendő legsúlyosabb hazai vereségét.
"Az első húsz percben látottakkal nem lehettem elégedett, nem voltunk elég agresszívak, nem álltunk elég közel a skót játékosokhoz, így eshetett meg, hogy riválisunk mezőnyfölényben futballozott - ráncolta össze homlokát a szakvezető, aki aztán dicsért is. - Ezt tapasztalva beszóltam Molnár Balázsnak, szedje össze a csapatot, s onnantól kezdve nem volt okom a panaszra: jól játszottak, keményen, de sportszerűen tették a dolgukat, és igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani. Számomra mégis az volt a legfontosabb, hogy a fiúk hittek önmagukban, hogy nemcsak ésszel, hanem szívvel futballoztak, és hogy bizonyították, szeretnek Magyarországért küzdeni. Ez az én csapatom!"

---- Ezek után nem csodálkoztuk azon, hogy kérdésünkre, miszerint kinek adná a mezőny legjobbja címet, a tréner így felelt: "Bár rávághatnám Huszti Szabolcs nevét, hiszen parádézott, én mégsem emelnék ki senkit, mivel megfelelő társak nélkül ő sem ment volna semmire. Úgyhogy maradjunk annyiban, az együttesé az érdem, a pályára lépők mindannyian hozzátettek valamit ahhoz, hogy ezt a szép eredményt elérjük."
A frappánsnak nem nevezhető, "Szóval, jó úton járunk?" felvetésre a kapitány azt válaszolta, "…még csak most indulunk". Egészen pontosan: szeptember 3-án, Zágráb felé, hogy aztán másnap nekivágjon a világbajnoki selejtezősorozatnak a válogatott.
A felkészülés mindenesetre már a skót-magyar találkozóval egyidőben megkezdődött: Egervári Sándor Varazsdon, Izrael vendégjátéka alkalmából feltérképezte az első ellenlábast. Noha a konklúziót a végére szokás odabiggyeszteni, most álljon itt: a jelek szerint a közeli Horvátország nincs is olyan messze tőlünk…

A lelkeket is gyúrta a jubiláló masszőr

"Az Otto Baricot váltó Zlatko Kranjcar ugyan egy nullás győzelemmel mutatkozott be a kispadon, azt mondhatom, az új kapitány keze munkája még nem érezhető a csapaton - állapította meg a mesteredző. - Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy az Eb-n látott négy négy kettes rendszerről átálltak a három négy egy kettes szisztémára, ugyanakkor a szakvezető szintén debütáló fia, az irányítóként szerepeltetett Niko láthatóan nehezen illeszkedett be a régiek közé. Jól fejelő labdarúgóik révén a pontrúgásaik továbbra is veszélyesek, lám, a szerdai találatukat is így érték el, és természetesen a mai napig jellemzi őket az agresszív futball. Én mégis azt mondom: jó, hogy a sorozat elején találkozunk a horvátokkal, mert komoly sanszunk van ellenük."
Ennél jobb zárszóra nem is lenne szükség, ha Eisemann László nem ragadott volna mikrofont a hazafelé tartó úton. Csakhogy a 150. válogatottsága alkalmából egy míves emlékplakettel, valamint egy - minő véletlen! - 150-es számmal díszített nemzeti dresszel jutalmazott masszőr így szólt a társasághoz: "Köszönöm, hogy itt lehetek veletek. Ennél már csak az volna szebb, ha két év múlva a világbajnokságra is együtt utazhatnánk."
Nem kérdeztük a kapitányt, de a szakértők szerint hatezer méter magasban jártunk - a fellegekben… ---- Skócia nemzeti stadionja - hirdeti büszkén a márványba vésett felirat a főbejárat fölött. Való igaz, a skót válogatott szinte az összes hazai mérkőzését a Hampden Parkban játssza - csakhogy, ha nem is csúnyán, de megfizet ezért. Az 56 ezer műanyag székkel felszerelt, tényleg minden igényt kielégítő aréna ugyanis nem a helyi futballszövetség tulajdonát képezi, még csak nem is az államét, hanem a Queen’s Park nevű klubét, amelyről feltétlenül tudni érdemes, hogy a maga 137 esztendejével az ország legöregebb egyletének számít. Ennyi idő alatt persze elért egyet s mást, például az első tíz alkalommal mindjárt a skót kupasorozat élén zárt. Ma már nem megy olyan jól mint régen, a csapat tudniillik hírnevéhez méltatlanul csupán a negyedik ligában szerepel. Fájdalom, népszerűsége is csökkent valamelyest: amíg évtizedekkel ezelőtt tízezrek látogattak ki a mérkőzéseire, addig manapság - jó esetben - háromszázan váltanak belépőt a hazai bajnokikra (gyors számolás: ilyenkor "mindössze" 55 700 szék tátong üresen…). Kész szerencse, hogy nem a jegybevételtől függ a QP: mivel vezetői évente öt-hat alkalommal nem szégyenlik besöpörni a pályabérleti díjat a szövetségtől, azon skótok közé tartoznak, akiknek nem igazán kell spórolniuk…

Az edzők is útra kelnek
Tartozunk egy helyreigazítással: lapunk csütörtöki számában azt írtuk, hogy az MLSZ meghívta a 16 élvonalbeli klub edzőit, hogy vegyenek részt a válogatott skóciai túráján, de az invitálásnak csupán hárman tettek eleget. Nos, tévedtünk, s ezért természetesen az érintettek elnézését kérjük: a szövetség valóban szeretettel várja a szakembereket, azonban a megállapodás értelmében minden mérkőzésre három-három trénert utaztat ki. A kezdeményezés mindenesetre remek, ezt támasztja alá az is, hogy a Glasgow-ban járt Mészöly Géza, Nagy Tamás, Reszeli Soós István hármas már bejelentette, a zágrábi vb-selejtezőre saját költségén is elkíséri a csapatot.