Kerethirdetés a skótok ellen

S. G.S. G.
2004.08.06. 21:45
Címkék
A szurkolókat most még a bajnoki rajt, no meg a nemzetközi kupameccsek foglalkoztatják, ám rohamosan közeledik az idő, amikor a válogatott kerül az érdeklődés középpontjába.
Először is augusztus 18-án, szerda este, amikor a nemzeti csapat Skóciában lép pályára barátságos találkozón. Ez afféle presztízsmeccs lesz, a két német világklasszis külön csatája, hiszen Berti Vogts irányítja a skótokat, míg Lothar Matthäus továbbra is a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Igazi felmérő, mi több, értékmérő 90 perc lesz, hiszen a glasgow-i mérkőzésen vélhetően olyan légkörben lép pályára válogatottunk, amely hasonlíthat az első világbajnoki selejtezőre. Talán mondani sem kell, szeptember 4-én már a németországi repülőjegy lesz a tét, a 2006-os világbajnokságért kell pontot, esetleg pontokat szerezni a rendkívül erős horvátok otthonában.De most még maradjunk a skót-magyar találkozónál, ugyanis Lothar Matthäus kijelölte a bő keretet, amelyből majd Glasgow-ban pályára küldi a legerősebb tizenegyet. Tagja a keretnek az a Simek Péter, Tököli Attila és Szabics Imre is, akik a kínai túra és a németek elleni barátságos találkozó előtt sérülésre hivatkozva mondták le a válogatottságot.Íme a skótok elleni meccsre összeállított névsor, amely természetesen szűkül majd: Babos Gábor (Feyenoord), Király Gábor (Crystal Palace), Szűcs Lajos (Ferencváros) - kapusok; Juhász Roland (MTK Budapest), Gyepes Gábor (Ferencváros), Pető Zoltán (Kayserispor), Stark Péter (Győri ETO), Tóth András (Vasas) - védők; Bodnár László (Roda JC), Bodor Boldizsár (Roda JC), Dárdai Pál (Hertha BSC), Fehér Csaba (PSV Eindhoven), Molnár Balázs (Ankaraspor), Huszti Szabolcs (Ferencváros), Leandro (Ferencváros), Szélesi Zoltán (Energie Cottbus), Rósa Dénes (Ferencváros), Simek Péter (Újpest FC) - középpályások; Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Kenesei Krisztián (Guan Beijing), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Torghelle Sándor (Crystal Palace), Tököli Attila (FC Köln) - támadók.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája