Christoph Daum szerint a futball a társadalom tükre

Úgy tűnik, megtalálta a nyugalmat, és ami fontos, jönnek az eredmények is, hiszen az első helyen áll a Fenerbahcéval a török bajnokságban. Hitte volna mindezt tavaly nyáron, amikor elvállalta a gödörben lévő gárda irányítását?
– Maradjunk annyiban, hogy bizakodtam – válaszolta Christoph Daum. – Rövid idő alatt teljesen új csapatot kellett építenem, húsz játékost kicseréltem, de csak annyi volt a célunk, hogy megközelítsük az élmezőnyt. Arra nem számítottunk, hogy idáig jutunk. Ehhez kellett a nyugodt háttér, mindenki profi, a körülmények pedig összehozták a csapatot.
– Mi volt az első reakciója, amikor meghallotta a Fenerbahce ajánlatát? Nem volt különleges a helyzet, hiszen korábban a "kanárik" ősi riválisát, a Besiktast irányította?
– Törökország a szerelmem, az ember pedig nagyon nehezen mond nemet a szerelmének. Volt angol, spanyol és német ajánlatom, Ausztriában élt a szerződésem, azonban úgy éreztem, mennem kell.
– Haragszik, ha megkérdezem, miért?
– Kérdezzen nyugodtan, rossz kérdés nincs, csak rossz válasz.
– Akkor? Ha jól tudom, akkoriban túl sok jót nem olvashattunk önről a német sajtóban.
– Az egyes újságírók véleménye volt, nem mondanám azt, hogy egész Németország úgy gondolkodott. Az utca embere mindig is mögöttem állt, csak a média viszonyult másképp hozzám. ---- – Belülről nézve minek köszönhető a török futball gyors fejlődése?
– Mit tekintünk gyorsnak? Ez a folyamat lassan már két évtizede tart, még 1985-ben kezdődött. Rengeteg külföldi edző érkezett az országba, németek, angolok, akik rengeteg tudást vittek magukkal. Az elméleti háttér meglett, a pályák és a szervezetek kiépültek, professzionalista körülményeket teremtettek. Javult a teljesítőképesség, összefogtak a cél érdekében. A szurkolók is vevők a produkcióra, nagy az érdeklődés a meccsek iránt, igaz, az érzelmek néha átlépnek egy határt, de az összkép nagyon pozitív.
– Ezek, illetve a közelmúlt eseményeinek fényében lát még esélyt arra, hogy visszatérjen Németországba?
– Semmi sem zárható ki. Érdeklődő mindig van, én mindig meghallgatom, ki az, mit szeretne, mik a céljai, és ahol nem csupán a hazai, hanem a nemzetközi porondon is nagy dobásra készülnek, ott elgondolkozom.
– Van álomcsapata?
– Mint mindenkinek. Mondhatnám a Real Madridot, a Manchestert, a Milant vagy a Boca Juniorst is.
– Mit tenne, ha holnap megcsörrenne a telefonja, és Florentino Pérez, a Real elnöke azt mondaná, Daum úr, a nyártól öné a csapat?
– Először is megköszönném, hogy ilyen nagyra értékeli a munkámat. Aztán elmondanám, kétezer-ötig kötelezettségeim vannak a Fenernél, amelyek nekem mindennél fontosabbak. Persze nem mondanék azonnal nemet.
– Most ezek szerint a Fener az első. Netán a klub érdekében jött?
– Arra gondol, hogy esetleg kiszemeltünk valakit? Erről szó sincs, inkább azt mondom, a brazilok miatt jöttem. ---- – Mi lehet a titkuk?
– Szó sincs semmiféle titokról. Brazíliában sok a tehetség, a strandokon, az utcákon, mindenhol fociznak, a zsenik pedig szinte a fákon nőnek. A legtöbb klub profikörülményeket biztosít, jók a pályák, öt-hat edző pedig éjjel-nappal azt lesi, hol tud segíteni.
– Érdemes másolni a mintát?
– Újat mindenesetre nem kell kitalálni. Az alapvető elemek stimmelnek, legfeljebb tökéletesre kell csiszolni néhány részletet. A futball a társadalom tükre. Ha valamit meg akarsz változtatni benne, az egész társadalmat meg kell változtatnod. Nincs értelme megváltoztatni csak az egyiket.