Több nyelven futó fociedzés

"Háj, háj" – bólintunk rá a sovány elöljáró kérésére, így néhány perccel később az addig az árnyékban megbúvó, gyufásdoboz méretű mobiltelefonokat a nyakukban hordó japán és magyar újságírók már egymás mellett napfürdőznek a fővárosi Vízművek-pálya műanyag székekkel felszerelt tribünjén. Kizárólag a fotósoknak szabad a pálya, ahogy azt megszokhattuk a japánoktól, kattintgatnak is bőszen.
A zöld gyepen mégsem a japán nyelv, hanem az angol és a portugál dívik. Utóbbi aligha szorul magyarázatra: Zico, a brazil kapitány szavait fordítja lelkesen egyik segítője (ismerős szituáció, csak mifelénk német-magyar tolmácsot alkalmaznak…). Az angol viszont csodálatosan szól: mivel az ázsiai szigetországban úgy tartják, az európai szigetországnak köszönhetik a focit, gyakorta Shakespeare nyelvét használják a tréningeken. Igaz, a kiejtés ritkán érdemel jelest… (lásd még: keretes írásunkat) "Ván, tú, szrí" – jelzi az egyik pályaedző, hogy háromérintős játék következik, s miután a labdarúgók felcsatolják sípcsontvédőiket, mehet a "futtobórú", azaz a futball.
Mindjárt megállapítjuk, bár csak a B-keret van itt (a legjobbakat, vagyis az Európában profiskodókat csak szerdán Prágában, a csehek ellen veheti számításba a szakvezető), a távoli Keletről érkező vendégek felettébb jól bánnak a labdával, különösen Santos Alessandro megmozdulásai után hallatszik a dicsérő szó (na ja, a "mi" Leandrónkhoz hasonlóan Brazíliában nevelkedett…). A másfél órás tréning végén kiderül, hogy a délutáni gyakorlás Zico kérésére elmarad; az ide-oda tehető kapukat nem a játékosok, hanem a szakmai stáb tagjai szokták viszszatenni a helyükre; a pesti garnitúra szombat reggelre lesz teljes, hiszen addigra befut a Jubilo Iwata három futballistája, Fukunisi Takasi, Fudzsita Tosija, valamint Nisi Norihiro is. Ha már itt tartunk: a japán csapat ma délelőtt fél tizenegykor a kínai piac szomszédságában lévő Fáy utcai Vasas-pályán edz majd, hogy aztán délután fél négykor elinduljon Hévízre.
Az utolsó lépés: miközben a jeges zacskókat a térdükre és a bokájukra erősítő játékosok a légkondicionált autóbusz felé sétálnak, nem a kedvelt fürdőváros, hanem a vasárnapi, zalaegerszegi mérkőzés a téma. Az együttes egyik legnevesebb alakja, a két évvel ezelőtt világbajnokságon négy találkozón is kesztyűt húzó Narazaki Szejgo kapus például azt mondja lapunknak: "Minden tiszteletem a házigazdáké, de hiába játszunk barátságos találkozót, győznünk illene. Való igaz, nem a legerősebb öszszeállításunkban futunk majd ki a pályára, csakhogy ne feledjük, azok a társaim, akik idáig kevésbé, esetleg egyáltalán nem kaptak lehetőséget, mindenáron bizonyítani akarnak. Az edzőnk ráadásul kijelentette, ő mindig, mindenütt győzni szeretne, és a jó tanítvány, ugye, igyekszik megfelelni a mester akaratának…"
A Nagoja Grampus Eight csapatában védő, a városban esztendőnként egyszer rendezendő rangos szumóviadalra, illetve a helyi baseballbanda mérkőzéseire szívesen kilátogató Narazakitól azt is megkérdezzük, képesnek tartja-e válogatottját arra, hogy megismételje a 2002-es bravúrt, amikor is csak a nyolcaddöntőben vérzett el az otthonában – és Dél-Koreában – rendezett vb-n.
"Nézze, a követelmény magas az együttessel szemben, de természetesen azon vagyunk, hogy biztosítsuk a helyünket a németországi tornán – feleli komolyan Narazaki, miközben vigyorgó és mutogató társai mindent megtesznek, hogy elnevesse magát… – Hallottam, régen nagyon erős volt a magyar foci, mit szólna ahhoz, ha a vasárnapi összecsapás után legközelebb két év múlva, a világbajnokságon mérne össze erejét a két csapat? Nos?"
Megegyezünk, amúgy japánosan és angolosan: "Okkéj!" ---- J ---- S