Kabát Péter mesterhármasa

K. K.K. K.
2004.03.09. 21:44
Címkék
A Kärntennek rendkívül fontos volt a Bregenz elleni siker, hiszen a klagenfurti gárda a bajnokság utolsó helyén tanyázik, és minden pontra nagy szüksége van Peter Pacult együttesének a bentmaradáshoz.
1/5. rész: Korsós György: irány Bécs!
2/5. rész: Még nem mondott le a válogatottságról
3/5. rész: Klausz itthon már nem akar profiskodni
4/5. rész:
5/5. rész: Magyar futballisták Ausztriában

"Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, és annak különösen örülök, hogy én is eredményesen játszottam – mondta Kabát Péter. – Az ősszel rendre balszerencsések voltunk, több nyerhető meccset veszítettünk el. Remélem, az idén ez megfordul majd: érdekes, tavaly a Bregenz ellen éppen ellentétesen alakult az eredmény, akkor mi vezettünk kettő egyre, és az ellenfélnek sikerült fordítania, most pedig nekünk volt szerencsénk. A januárban kinevezett vezetőedző, Peter Pacult új lendületet adott a csapatnak. Hihetetlenül kemény felkészülésen vagyunk túl, ennyit talán még sosem futottam, mint ezen a télen. A jövő hét végén is fontos meccs vár ránk, Mattesburgba utazunk, és mivel Fülöp Zoltán együttese csak öt ponttal van előttünk, és mi egy meccsel kevesebbet játszottunk, ha sikerülne idegenben is győznünk, elmozdulhatnánk az utolsó helyről."
Kabát Péter tehát elégedett jelenlegi helyzetével: az új tréner kedvenc posztján, csatárként számít rá, és szerinte nem véletlen, hogy három gólt rúgott.
"A Vasas csatáraként egy Újpest elleni hat kettőre megnyert bajnokin értem el mesterhármast, sőt kétezer-egyben három alkalommal is tripláztam, azóta azonban nem igazán ment a góllövés – mondta még a támadó. – Azóta, amióta eljöttem Magyarországról, minden klubomnál a középpályán játszatott az edzőm, Peter Pacult azonban csatárként szerepeltet. Nekem ez a posztom: a téli felkészülési meccseken rengeteg gólt lőttem. Ha a továbbiakban is sikerül jól játszanom, akkor talán Magyarországon is felfigyelnek a teljesítményemre, és akkor elképzelhető, hogy megismerhetem az új szövetségi kapitányt, Lothar Matthäust…"
Legfrissebb hírek

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
11 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
25 perce

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
49 perce

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
50 perce

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik