Gera Zoltán csapatkapitány lett

Boldog, boldog magyarok! Szerda este a különleges hangulatú Paphos futballstadionjában, annak is az öltözője előtt énekelt, kiabált mintegy húsz hazánkfia. Volt közöttük két hölgy, ám a többségük erős, rövidre nyírt hajú, egészségtől kicsattanó férfiember. Katonák ők, a Cipruson szolgáló békefenntartó erők tagjai, akik úgy gondolták, szurkolnak torkuk szakadtából a magyar válogatottnak. Persze hogy örültek az örmények elleni győzelemnek, és ha már ott voltak, sorban álltak a kijáratnál, hogy együtt fotózkodhassanak Szabics Imrével, Lőw Zsolttal, Kovács Zoltánnal, Simek Péterrel, no és persze Lothar Matthäusszal. Magyar újságíró ritkán lát ilyesmit, az ötvenes, hatvanas, hetvenes években megszokott koreográfia volt ez, a szurkolók büszkén álltak oda valamelyik csatárcsillagunk mellé, ám azok az idők már elmúltak. S tessék, elég volt az Örményország elleni siker, máris felértékelődött egy-egy magyar futballista autogramja. Lothar Matthäus is készséggel állt oda egy-egy fénykép erejéig, hogy aztán már tereljei is fiait a buszhoz, hiszen jött az újabb meccs.
Felesleges lenne most megint előruk-kolni azzal a mondattal, miszerint Lettország csapata ellen van mit törlesztenünk az Európa-bajnoki selejtezőn Rigában elszenvedett vereség miatt, de ez a ciprusi összecsapás egészen másról szól.

A csapatépítésről és csapatkeresésről.
A magyar futball történetében aligha volt ilyen szituáció, hogy két nap alatt gyakorlatilag teljesen kicserélődött a nemzeti csapat. Igaz, ebbe belejátszott, hogy a Németországban és Hollandiában profiskodó labdarúgóinknak vissza kellett menniük klubjukhoz. Ám, maradt például a Bundesligában kiállított cottbusi Lőw Zsolt, no meg a szerda egyik kulcsfigurája, a norvég Tromsőben szereplő Kovács Péter.
Azonban tegnap este ők sem kaptak lehetőséget kezdőként, a kapitány úgy döntött, hogy vadonatúj csapat fut ki a pályára – három újonc is volt a kezdők között, mégpedig Böjte Attila és Stark Péter (Győr), valamint Tóth Balázs (Videoton). Egész nap kérdéses volt Gera Zoltán játéka, aki rúgást kapott a térdére az örmények elleni meccsen, ám estére kiderült, hogy játszhat – mi több, Lothar Matthäus döntése alapján ő lett a csapatkapitány.
És ez a csütörtök jóval barátságosabb volt, mint az esőáztatta szerda, ezen a napon már gyakran bújt ki a dunyhavastag felhők közül a nap, s a tengerparton sétálva még fecskeszerű alsónadrágban napozó öreg matrózkülsejű turistákat is látni lehetett. Bennünket, persze, nem Limassol nevezetességei, nem is a pihenés, hanem az esti találkozó érdekelt. A lettek elleni találkozó, amikor is olyan csapattal szemben lépett pályára a válogatott, amely a hírek szerint mintegy egymilliárd forintnak megfelelő eurót kapott, amiért kiharcolta a portugáliai Eb-döntő részvételi jogát. Jelentős összeg, olyan pénz, amely sokat, nagyon sokat segíthetne az elszegényedett magyar labdarúgásnak. Meg is kérdeztük az MLSZ elnökét, Bozóky Imrét, hogy mit csinálna a magyar szövetség ekkora summával. Nos, az MLSZ elnöke röviden annyit mondott: "…ezt most, ha lehet, ne forszírozzuk, mert sajnos nem mi kaptuk a pénzt, így elégedjen meg annyival, hogy lenne mire költeni."
A magyar csapat ezen a csütörtök délelőttön edzett egy jót, a játékosok frissen mozogtak az edzőpálya füvén, majd jött a taktikai megbeszélés, amelyen, ha hiszik, ha nem, szó sem esett az örmények elleni meccsről, az elmúlt, már fontosabb volt, hogy mi lesz a lettek ellen. Az ebéd után csendes pihenő következett, majd ezúttal időben elindulhatott a játékosokat szállító busz, mert sem az örményeket szállító jármű, sem a limassoli dugó nem akadályozta meg.
Limassol pedig csendes volt, az AEL stadionja, ahol korábban megfordult több magyar csapat, például a Vác és a Ferencváros is, teljesen üres volt, amikor a két csapat játékosai pályára léptek.
Mintha zárt kapus meccs lett volna, de azért a már-már kihalt arénában ezúttal is felharsant a biztatás: "Hajrá, magyarok!"