Eltűntek a csapat csomagjai

B. G.B. G.
2004.02.17. 22:18
Címkék
"Hol vannak a csomagjaink?"  tette fel a fölöttébb rosszat sejtető kérdést Róth Antal szövetségi edző, amikor csapatával, az U21-es válogatottal kedd kora délután megérkezett a skóciai Livingstonba.
Nos, a magyar küldöttség Frankfurton keresztül repült az Egyesült Királyságba, s a reptéri dolgozók szerint valahol Németországban kallódhattak el a bőröndök. Igaz, a kínos helyzetben némi reményt jelentett, hogy a serénykedő skótok – összedolgozva német kollégáikkal – szavukat adták, hogy legkésőbb a szerda 18 órakor kezdődő mérkőzésig előkerülnek a csomagok… "Ennél rosszabbul aligha kezdődhetett volna ez a túra – szögezte le Skóciába érkezésük után Róth Antal. – Kölcsönszereléssel még ki tudnánk állni a házigazdák elleni mérkőzésre, ám futballcipőket már lényegesen bonyolultabb lenne szerezni. Mindenesetre a repülőtéren azt mondták, a meccsig minden személyes holminkat megkapjuk, ellenkező esetben kérdéses, hogy egyátalán lejátszhatjuk-e a mérkőzést."A magyar együttes a korábbi meghívásnak eleget téve utazott Skóciába, ahol egy barátságos mérkőzést játszik majd (persze, ha időben megérkeznek a csomagok is) a korosztályos skót csapattal. Róth Antal sérülések és egyéb okok miatt csaknem tucatnyi játékosáról volt kénytelen lemondani, ennek ellenére a szakember azt reméli, a találkozó jól szolgálja majd a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülést. A mieink várhatóan a Fülöp – Rodenbücher, Vaskó, Vanczák, Takács – Regedei, Dávid, Huszti, Józsi – Varga Z., Nógrádi összeállításban lépnek pályára a szerdai mérkőzésen. A magyar fiataloknak érdemes lesz jól futballozniuk, hiszen francia Rennes csapatától (itt dolgozik vezetőedzőként Bölöni László) érkezik megfigyelő a skóciai mérkőzésre.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: műteni kell Filipovity Péter térdét

Kosárlabda
13 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC

Labdarúgó NB II
14 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
16 perce

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
23 perce

Megszületett az MBH kerékpárcsapatának második idei győzelme

Kerékpár
47 perce

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
53 perce

Egy váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
1 órája

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik