Király Gábor már kispados

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.02.11. 20:56
Címkék
Lassan véget érnek Király Gábor megpróbáltatásai, és a kapus hamarosan újra teljes értékű harcosa lehet a Hertha BSC-nek. A magyar légiós még csapata Las Palmas-i edzőtáborozása során szenvedett vádliizom-szakadást, és azóta nem tudott pályára lépni.
Ez ráadásul azért is volt hátrányos, mert a berliniek a télen új edzőt kaptak, és Hans Meyer kijelentette, Király és Christian Fiedler között nyílt a verseny az első számú kapus titulusáért. A sérülés miatt azonban ez a verseny egyelőre elmaradt… Hamarosan viszont végre elkezdődhet, hiszen Király a hét végi, Freiburg elleni bajnokin már kerettag lesz, igaz, védeni legfeljebb Fiedler sérülése vagy kiállítása esetén fog."Az edző megkérdezte tőlem, hogy mit szólnék, ha Freiburgban már leültetne a padra – mondta lapunknak Király. – Meyer közölte: látja, még vannak hiányosságaim, a lemaradásom csak úgy nem tűnik el, de szeretné tudni, érzek-e magamban annyi erőt, hogy ott legyek a padon, és ha történik valami, be tudok ugrani. Mondtam, hogy persze, szeretnék ott lenni, jó lenne minél hamarabb ismét teljes mértékben bekerülni a közösségbe. Ugyanakkor az is igaz, hogy hétfőn és kedden nem éreztem igazán a mozgást, szokatlan volt néhány gyakorlat. Tudja, hogy van ez, kihagy az ember néhány hetet, utána újrakezdi a munkát, és sok mindent nehéz azonnal megszoknia. De szerdán már nem volt gond, és ez az, ami érdekel."Király legutóbb tavaly decemberben, a Köln elleni bajnokin állt a kapuban, azóta sokkal gyakoribb vendége volt az orvosi rendelőnek, mint az Olimpiai stadion gyepének.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár címvédése a legvalószínűbb forgatókönyv

Röplabda
16 perce

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
38 perce

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
9 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
9 órája