Újabb magyar futsalgyőzelem

K. K.K. K.
2004.01.30. 20:33
Címkék
Jól indult a budapesti selejtezőtorna a magyar futsalválogatott számára. Csütörtökön Kozma Mihály együttese meggyőző játékkal verte a lett csapatot, és a másik párharc, a GörögországHorvátország is számunkra kedvezően végződött; 11 lett az eredmény. Így a csoport éléről várhatták a mieink a pénteki, Görögország elleni összecsapást.
Mint azt Kozma Mihály szövetségi edző többször elmondta, mindhárom ellenféllel szemben más taktikát dolgozott ki, de azért mindig támadó futballra törekszik csapata. A görögökkel két éve Athénban már találkozott a magyar együttes, és le is győzte riválisát, ám ezúttal nagyon erős kerettel érkezett a görög válogatott. Nehezítette a hazai gárda helyzetét, hogy az alapembernek számító Zsámár László magas láza miatt már a lettek elleni összecsapást is csak a lelátóról nézte végig.A cél persze azért így is a győzelem volt a népligeti FTC-csarnokban. Pláne, hogy az előmeccsen a horvátok 6–2-re verték a letteket, így a magyar válogatottnak is győzni kellett. Az első félidőben a görögök szerezték meg a vezetést, ám szünet után a jól játszó magyarok megfordították az eredményt. Kozma Mihály edző is elégedett volt a látottakkal "Hatalmas küzdelemben sikerült nyernünk, örömteli, hogy vesztett helyzetből tudtuk megfordítani a mérkőzést."Magyarország–Görögország 4–2 (0–1)Kőbányai út, 150 néző. Magyarország: Balázs – Tóth Sz., Szalay, Baranyai, Madarász. Cs: Somogyi, Simon, Gyurcsányi, Lódi, Zsámár, Tóth M., Márkus. Szövetségi edző: Kozma MihályGörögország: Sztatopulosz – Zahosz, Liutasz, Sztamatiu, Karaszavvasz. Cs: Busburasz, Litosz, Mihalisz, Biszbikisz, Arvanitisz, Szoilemesz, Mekszisz. Szövetségi edző: Szergei SztulovG: Baranyai 2, Tóth M., Lódi, ill. Litosz, Szoilemesz
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája