Futsal: Rajt a lettek ellen

2004.01.28. 21:23
Címkék
Ma este 18 órakor játssza első Eb-selejtezőjét a magyar futsalválogatott. Nem lesz könnyű dolga a csapatnak, hiszen a Kőbányai úti FTC-csarnokban pályára lépő négyesből  a mieinken kívül Lettország, Görögország és Horvátország gárdája alkotja a csoportot  csak az első helyezett jut el az Európa-bajnokságra.
Csütörtökön elsőként a lett válogatottat kell legyőznie a Kozma Mihály vezette csapatnak, és mivel a lett kispályás labdarúgás gyors ütemben fejlődik, az első meccs sem ígérkezik egyszerű feladatnak."Lettországban is egyre népszerűbb a futsal – mondta Kozma Mihály szövetségi edző. – Jellemző, hogy a legutóbbi vb-selejtezősorozatban a világbajnok spanyolok csak nehezen tudták legyőzni Lettországot, ez pedig figyelemre méltó teljesítmény. Természetesen elemeztük csoportellenfeleink játékát, és bizony minden együttes ellen más és más taktikát kell alkalmaznunk. Pénteki ellenfelünk, a görög válogatott egyre modernebb játékra törekszik, és bár két éve Athénban megvertük, nehéz dolgunk lesz. Remélem persze, hogy ezúttal is sikeresek leszünk."A csoport favoritja a horvát együttes. Horvátországgal eddig nyolc alkalommal találkozott a magyar kispályás együttes, ám csak egyszer sikerült legyőznie."Ez a siker a legutóbbi találkozónkon született, ami Horvátország búcsúját jelentette a vb-selejtezőktől – tette hozzá a szakember. – Győzelmünk azt eredményezte, hogy a horvát szövetség az addigi edzőtől is megvált, és helyére Miko Martic érkezett. A szakvezető két hónapja irányítja az együttest, így talán annyi előnyünk van, hogy ő még nem tudta igazán összekovácsolni a csapatát. A horvát válogatott legismertebb játékosa, Robert Jarni, aki nagypályán többek között a Real Madridban is szerepelt, jelenleg a Split futsaljátékosa. Bár olyan híreket is hallottam, hogy Jarni mégsem tart a válogatottal Budapestre. Persze nekünk nem ilyen dolgokkal kell foglakoznunk, ma revansot akarunk venni a letteken a tavaly nagypályán elszenvedett vereségért, de persze a többi meccset is hoznunk kell, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra."A magyar válogatott játékoskerete
Balázs Zoltán, Berecz Gábor, Márkus Ákos – kapusok; Baranyai Pál, Gyucsányi Zsolt, Lódi Tamás, Madarász János, Nagy Gábor, Simon Balázs, Somogyi Gábor, Szalay Gábor, Tóth Miklós, Tóth Szabolcs, Víg Ferenc, Zsámár László – mezőnyjátékosok
Legfrissebb hírek

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG FÉRFI KÉZILABDA-MÉRKŐZÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 perce

Csak Irapuatóban ébredtünk fel a tavaszi álomból

Népsport
7 perce

Két helyen változott a férfi kézilabda-válogatott kerete

Kézilabda
19 perce

Labdarúgó-vb: nem kapott tájékoztatást Irán visszalépési szándékáról az ázsiai szövetség

Foci vb 2026
23 perce

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
43 perce

Iváncsik Mihály: 1986 életem legszebb éve volt a pályán

Kézilabda
54 perce

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
54 perce
Ezek is érdekelhetik