Elege lett a szidalmakból

Sajátos hozzáállás, furcsa véleménynyilvánítás. A futballrajongó úgy gondolná, egy profi gyerekkorában másról sem álmodozik, minthogy felhúzhassa a címeres mezt, majd világbajnoki döntőn szerepeljen. Mi más is lehetne vonzóbb egy sportoló számára, mint válogatottként a közönséggel együtt énekelve hallgatni a Himnuszt.
Az a helyzet, hogy ezt a mondatot egyre óvatosabban írjuk le.
Valahogy leértékelődött – a pénz, s az üzleti érdekek minden érzelgősséget elsöpörtek. Ha egyszer a labdarúgó sok pénzt keres (az átlag magyar ember szemével nézve mesebeli összeget…) a klubjában, persze, hogy a klubfutballra koncentrál elsősorban, s ha kötelességszerűen hazajön válogatott meccset játszani, talán még mindig odakint járnak a gondolatai, s arra vigyáz, nehogy megsérüljön, mert akkor kimarad, és lemarad a nagy pénzért folytatott versenyfutásról.
Ez is egy érv, azonban Lipcsei Péter esete más, teljesen más, mint Dárdai Pálé.

Ô itthon játszik, még csak hosszú órákat sem kell eltöltenie többórás repülőúttal, így még inkább érthetetlen a mondata.
"…legalább eggyel kevesebb gondom lesz".
– Tudja, hogy nagyon sok szurkoló felháborodott a kijelentése miatt?
– Nem tudom, mert nem olvasok újságot – mondta Lipcsei Péter. – Remélem, nem sértem meg ezzel. Ha olykor-olykor valami érdekes cikk jelenik meg rólam, vagy bármi másról, akkor apám mindig felhív és azt mondja: Péter, ezt most feltétlenül olvasd el.
– Világos beszéd. Akkor tehát most az én feladatom elmondani, hogy illenék megmagyaráznia a kurta-furcsa mondatát, amelyik úgy szólt: legalább eggyel kevesebb gondom lesz. Mi ez?
– Csak azt próbáltam jelezni, hogy nem leszek öngyilkos, amiért az új kapitány nem számít rám. Ennyi.
– Most cinikus, flegma vagy sértődött?
– Egyik sem. Csak tudomásul vettem, hogy most nincs szükség rám, ami azt jelenti, legalább egy gonddal kevesebb, nem fognak anyázni, pocskondiázni a szurkolók. Mert ha nem is olvasok újságot, azt pontosan tudom, mennyire utálják legtöbben a futballistákat, és egy-egy válogatottbéli kudarc után milyen minősíthetetlen hangnemben nyilatkoznak rólunk. No, én most enélkül élek tovább.
– A végén még kiderül, hogy örül is neki.
– Ezt nem mondtam. Tudja, fogalmam sincs, hogy Lothar Matthäus milyen szempontok alapján jelölte ki ezt a negyvenes keretet. Meggyőződésem, hogy öt vagy hat videokazetta megtekintése aligha volt elegendő információ arra, hogy mondjuk, valamelyik fiatalt meghívja. Bizonyára segítettek neki a kiválasztásban, ami egyébként rendjén is van. Ugyancsak elismerem, hogy fiatalítani kell, csak hát ezzel kapcsolatban lenne egy megjegyzésem: néhány napja beszélgettem egy hazai szaktekintéllyel, nem a név a lényeg, sokkal inkább az, amit mondott. Olyan emberről van szó, aki nemcsak itthon, de külföldön is elismert személyiség a futball világában, és igenis adnak a véleményére. Szóval, ő azt mondta nekem, kell a fiatalítás, csakhogy nálunk jelenleg nincsenek tehetséges fiatalok.
– Ezzel a véleményével sem lesz túl népszerű…
– Nem érdekel, ki mit gondol, én csak azt mondom, amit látok. Jöjjenek a fiatalok, de… Hol vannak?! Tessék, válaszoljon, mondja meg, kikből lehet majd ütőképes fiatal válogatottja Lothar Matthäusnak. Ha volna tizenegy Szabics Imrénk vagy Gera Zoltánunk, akkor azt mondanám, rendben, jöjjön a generációváltás. De így?!
– No, akkor csak úgy érzi, még mindig lenne helye a válogatott keretben. Vagy nem?
– A szavak helyett majd a pályán szeretnék válaszolni erre. Amikor Gellei Imre lett a kapitány, nála sem rögtön kerültem be a keretbe. Viszont úgy játszottam a Fradiban, hogy 2002-ben az év játékosának választottak, így megint felfedeztek, és bizalmat kaptam. Ez az egy lehetőségem van most is, úgy játszani, hogy még Lothar Matthäus is felfigyeljen rám. Azonban azt is nyugodtan írja le, nekem most Dárdai Pálhoz hasonlóan a klubcsapatom a legfontosabb, szeretnék bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelni, és ha eközben visszakerülök a válogatotthoz, akkor örülök majd neki.
– Nem tudom elképzelni, hogy ne lenne fontos az ön számára a következő világbajnoki selejtezősorozat, hiszen az MLSZ vezetősége, no meg az új kapitány is arról beszél nap mint nap, hogy új fejezet kezdődött, és igenis ki kell jutni a 2006-os németországi világbajnokságra.
– Erre pedig azt mondom: ne álmodozzunk. A realitás egészen mást mutat. Ha megnézi a vébéselejtezős csoportbeosztásunkat, aligha vitatkozhat azon, hogy a negyedik hely néz ki nekünk.
– Mióta ilyen realista?
– Mindig is az voltam. Miért, mit kellene most mondanom?! Azt, hogy majd oda-visszaverjük a svédeket, a horvátokat és a bolgárokat?! Jó lenne, szép lenne, de sajnos mindhárom csapat jobb a mienknél.
– Lothar Matthäus már többször elmondta: elég a kishitűségből, és a gyávaságból.
– Óriási dolognak tartom, hogy egy olyan szintű futballista, mint Lothar Matthäus Magyarországra szerződött. Csodálatos, irigylésre méltó pályafutás van mögötte, mindent elért, amiről futballista csak álmodhat, és nekünk, magyaroknak büszkének kell lennünk arra, hogy itt dolgozik. De… Attól tartok, Lothar Matthäusra rengeteg csalódás vár Magyarországon. Elég lesz, ha kimegy majd valamelyik bajnoki meccsre, meglátja a pályákat, és szembesül majd a színvonallal… Áh! Ha még ezek után is azt mondja, hogy reális esélyünk van a vébéselejtezőkön, akkor csodálom majd őt igazán.