A licenc miatt nem kell izgulni

K. I.K. I.
2003.12.17. 20:28
Címkék
Még meg sem száradt a tinta Lothar Matthäus és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közt megköttetett szerződésen, máris hallhatóak voltak azok a hangok, amelyek szerint a németek egykori világbajnokának nincs meg a megfelelő edzői képesítése. Erre a felvetésre lapunknak Lothar Matthäus csak annyit mondott: "Emiatt ne fájjon a fejük, minden el van intézve.
Ami tény: Magyarországon a klubcsapatoknál már csak a megfelelő végzettséggel rendelkező szakemberek vállalhatnak munkát, és az élvonalbeli edzők közül morgolódnak is néhányan, mondván, nekik mindenképpen kell papír, holott a TF-en már diplomát szereztek."Lehetetlen, hogy az MLSZ-nek felelőtlen vezetői lennének – mondta Mezey György, a hazai edzőképző központ vezetője. – Az UEFA-konvenciót aláíró húsz ország között teljes az átjárhatóság. Nincs különbség a német és a magyar tanfolyam között, na persze a nemzeti specialitásokat mindenhol figyelembe veszik.”Felvetettük Mezey Györgynek, hogy egyes információk szerint Lothar Matthäus korábbi érdemei miatt soron kívül megkapta vagy megkapja a szükséges papírokat. Ezzel kapcsolatban Mezey György csak annyit mondott, hogy gyorsításra minden bizonnyal van lehetőség a Német Labdarúgó-szövetség tanfolyamán is.Nos, információnk szerint Lothar Matthäus Belgrádban A-licencet szerzett, és nincs akadálya annak, hogy a pro-fokozatot is megkapja – így kár izgulni…Fotógaléria:

Szavazás

Mire jutunk Matthäusszal?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mire jutunk Matthäusszal?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
18 perce

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
21 perce

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
21 perce

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
46 perce

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
53 perce

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
1 órája

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
1 órája

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik