A türelem formát terem

Mesélhetne erről Marko Simeonovic, Szlovénia nemzeti együttesének kapusa, s a Lisztes–Fehér koprodukció ("Fehérliszt” is lehetne az akció fedőneve…) legújabb áldozata, Végh Zoltán is, aki a magyar válogatott péntek délelőtti edzésén egészen közeli, ugyanakkor tehetetlen szemlélője volt a góllal végződő alakításnak. És még egy "kiollózott” mozdulat a gyakorlásról: egy jobbról érkező beívelést követően a Benfica támadója a kapunak háttal, a levegőben úszva húzta a labdát a gólvonal mögé.
– Hála istennek, mostanában jól megy a játék – huppant le a tréning végeztével a kispadra Fehér Miklós. – Talán ennek tudható be, hogy sikerült beverekednem magam a kezdőcsapatba.
– Itt vagy ott?
– Ott, azaz a Benficánál. Hogy jövő szerdán, a válogatottban kezdőként lépek-e pályára, azt ne kérdezze, szerintem Gellei Imrén kívül még senki nem sejt semmit ez ügyben.
– Abban azért bízhat, hogy utolsókból lesznek a kezdők: Lőw Zsolttal, Böőr Zoltánnal és Füzi Ákossal sokáig túlórázott az edzés lefújása után.
– Persze, mert Ákos felajánlotta, hogy beáll a kapuba, mi pedig lövöldözhetünk neki. Badarság lett volna kihagyni ezt a lehetőséget. Igaz, egy másikat kihagytam: talán látta, hogy a kipattanó labdát két méterről Ákos arcába bikáztam. Azzal vigasztalom magam, nem én voltam a hibás, ő védett bravúrosan…
– Gyanítom, minden második újságíró azt kérdezi önöktől, számolgatnak-e?
– Speciel, ezt nem számoltam, de azt sem, hogy hány pont kellene a továbbjutásunkhoz. Mert a képlet roppant egyszerű: győznünk kell Rigában, aztán Pesten a lengyelek ellen is. Nyilvánvaló, egyik találkozó sem lesz sétagalopp, ám csak akkor van esélyünk a sikerre, ha úgy állunk hozzá, hogy nyerünk, és kész.
– Hátralevő két riválisunk szombat este meccsel. Kiknek szurkol, a letteknek vagy a lengyeleknek?
– A döntetlennek. Szerintem az egy ponttal mindkét fél elégedetlen lenne. Ellentétben velem…
– Az eddigi két magyar–lett egyaránt három egy lett. A másodikról éppenhogy lemaradt…
– Három hónapja, június hetedikén fogadtuk őket, előtte egy héten át készültem a mérkőzésre, úgy tűnt, minden rendben van, erre az utolsó pillanatban bedagadt a térdem, és a Sportkórházban hiába szívták le a folyadékot, fel sem vetődhetett a játékom. Az persze enyhített a fájdalmamon, hogy a srácok nélkülem is simán győztek.
– Simán?! A szünetben még egy nulla volt oda…
– Á, én akkor is láttam, hogy nincs gond. Majd jött Szabics Imre, gyorsan rúgott kettőt, és hiába állítottak ki Juhár Tamást, a végén még tíz emberrel is lőttünk egyet. Sima, nem?
– Ha ön mondja… A lába amúgy tökéletesen rendbe jött?
– Lekopogom, igen. Hogy tényleg talpra álltam, azt jelzi, José Antonio Camacho edző kezdőként számít rám. Most már elmesélhetem: nyáron felmerült, hogy elhagyom a Benficát, csábítottak Franciaországba, ám azok után, hogy Camacho berendelt magához, és közölte, bízik bennem, letettem a klubcseréről. Ismert, komoly szakember, aki ráadásul futballistaként is sokat letett az asztalra, úgyhogy illett adnom a véleményére.
– Komoly, mégis megmosolyogják: még mindig úgy izzad, ahogy azt a tavalyi világbajnokságon láttuk?
– Ha melege van, akkor manapság is megjelenik egy-két folt az ingén… Persze sokakkal ellentétben ő nem foglalkozik ezzel. Hadd dicsérjem még: lerí róla, hogy a játékosnál nincs fontosabb számára. Hogy csak egyet említsek, amíg a portugál edző egy kisebb húzódással is a pályára parancsol, mondván, ez nem nagy ügy, eddzél csak bátran, addig Camacho azt mondja, ha fáj, ha érzed, akkor pihenj nyugodtan, és majd akkor jelentkezz, ha már a múlté a sérülés. Amikor az év elején négy hónapot kihagytam, velem is roppant türelmes volt, és ezt sem felejtem el neki.
– Majd az Új Katedrálisban leróhatja háláját.
– Ne is mondja, októberben készül el az új stadionunk, már alig várom, hogy ott játsszunk. Ahogy hallom, szurkolóink is így vannak ezzel, tudok olyan családról, amely a következő évtizedre megvette már a bérletét a Katedrálisba. Gyönyörű neve van, nem? Szóval, ha minden jól megy, rendre hetvenezer néző előtt futhatunk ki a gyepre, félek, az első alkalommal kiugrik majd a szívem…
– Csak ismerje meg minden zugát, hátha jövő nyáron megmutathatja Dárdaiéknak.
– Örömmel körbevezetném őket. Hozzátenném még, nem turistaként…