Utánpótlás - A hollandok ellen javíthatnak

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.04. 00:37
Címkék
Szerencsétlen, mi több, bosszantó, 21-es vereséget szenvedett pénteken a magyar U19-es válogatott Norvégia együttesétől.
A lichtensteini Európa-bajnokság kvalifikációs tornájának első meccsét 1–0-s vezetés után bukták el a mieink (a norvégok a győztes gólt a 92. percben szerezték meg), a továbbjutást illetően így jelentősen csökkentek Ubrankovics Mihály csapatának esélyei."A döntés innentől kezdve már nem a mi kezünkben van – mondta a szövetségi edző. – Ennek ellenére a hátralévő két mérkőzésen mindent megpróbálunk majd, és meglátjuk, az elszántságunk mire lesz elég. Fontos, hogy a hollandok ellen többet nyújtsunk játékban. Sajnos az eredmény és mutatott teljesítmény miatt is csalódást jelentett a pénteki mérkőzés, noha fizikálisan és pszichésen is jól bírták játékosaim az első félidőt. Azonban nem érdemeltünk vereséget, szerintem legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna…”A találkozó után a magyar csapat öltözőjében Bozóky Imre MLSZ-elnök, Nyilasi Tibor, az utánpótlás-válogatottak koordinátora és Mezey György együtt vigasztalta a letört játékosokat. Sopánkodásra azonban nincs idő, hiszen U19-es együttesünk ma 13 órakor Hollandia ellen lép pályára. A találkozót a Sport1 közvetíti.Az Eb-döntőbe a selejtezősorozat első helyezettje jut tovább, így mostantól kezdve a magyar reményeket csak a győzelem tarthatja életbe.
Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
3 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
19 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
34 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
35 perce

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
36 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
1 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
1 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik