A brémai lapok is beszámoltak arról, hogy a Werder középpályása, Lisztes Krisztián két egymást követő válogatott mérkőzésen (Svédország és Luxemburg ellen) is gólt szerzett, így a magyar játékost megannyi gratuláció fogadta az öltözőben. Ám az öröm nem tartott sokáig, mert Thomas Schaaf bejelentette, Lisztes a Hertha ellen csak csere lesz, és az egykori ferencvárosi csak a hajrában állt be.

Marcelinho (fent) volt a Hertha legjobbja

Marcelinho (fent) volt a Hertha legjobbja
Nem csoda, hogy a berlini magyar légiósok nem voltak túl lelkesek a találkozót követően.
"Elvéreztünk, de nem is érdemeltünk ezen a találkozón semmit – értékelt Dárdai. – Keveset volt nálunk a labda, jobbára csak nyomoztunk. Egyértelmű, hogy ezúttal a Werder jobban futballozott. Igaz, a második félidőben többet volt nálunk a labda, de akkor a hazaiak már nyugodtan játszhattak, kontráztak, mi pedig csak erőlködtünk. Azért fájó ez, mert amikor előre léphetnénk, mindig hibázunk, szerencsére a Dortmund sem nyert, így elvileg még mindig van esély előbbre lépni. A hét eleji betegségemet még éreztem, most is köhögök, de szó sincs róla, hogy emiatt ment volna esetleg gyengébben a játék. Három kemény mérkőzés vár ránk, legalább kettőt meg kell nyernünk ahhoz, hogy az UEFA-kupát érő helyezést elérhessük.”
Nem mindenben értett egyet honfitársaival a Hertha kapusa, Király Gábor. "Szerintem akár nyerhettünk is volna – magyarázta Király. – Tény, hogy a brémaiak irányítottak, de nagy helyzetük nem volt, igaz, amikor Arne Friedrich vezetést szerzett, nem örültem, mert tudtam, sok van még hátra. A gólunk után javult a játékunk, voltak lövéseink, de elkerülhető gólokkal fordított a Werder. Az első két gólnál a beívelés utáni kipattanót lőtték meg úgy, hogy a labda a kapufa és az ott álló védőnk közé érkezett, ezeket nehezen védhettem volna. A harmadiknál Aílton hozta rám a labdát, a lövést védtem, de Hariszteasz már a hálóba lőtt. Egyszerűen nem értem, miért a csatár ér oda a kipattanóra, miért nem a védő? A negyediknél kiszolgáltatott helyzetben voltam, de majd megnézem az összefoglalót, hátha esetleg bizonyos szituációknál mást kellett volna tennem. Bár nem hiszem, és különben is, most már a következő mérkőzésre kell koncentrálni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





