Vélemény - A felfedezés öröme: lehet újítani

Ha nem is az ókorig, de azért jócskán vissza kell lépnünk az időben ahhoz, hogy eredményes, a gólszerzés tudományában avatott magyar csatárra bukkanjunk (de most ne "puskásozzunk, avagy fazekasozzunk”), emígyen nálunk évek óta megy az ehhez az íráshoz hasonló találgatás: miért a hátvédjeink, a középpályásaink veszik be az ellenfél kapuját, ha egyáltalán beveszik.Emiatt keseregnek most éppenséggel azok a szurkolók, akik öt nap leforgása alatt két Európa-bajnoki selejtezőn láthatták játszani a magyar válogatottat – előbb szombaton Lengyelország, majd most szerdán Svédország ellen –, és a nagy reménykedésük közepette tapsolhattak egyetlen magyar gólnak, igaz, azt a parádésabbik fajtából, Lisztes Krisztián előadásában. Ám fájdalom, ennek a találatnak sem tudtak úgy örülni, mint ahogyan azt remélni merték, ugyanis a csapat a lengyelek elleni, bravúrosnak mondható gól nélküli döntetlen után a Puskás Ferenc-stadionban kikapott a svédektől, és innentől kezdve – ha már a tudományos bölcseséggel kezdtük – a számolgatás kerülhet előtérbe, azaz, ha Lettország és San Marino ellen biztosan nyerünk, ha pontot rabolunk még a selejtezősorozat végén a lengyelektől, ha a svédek legalább egyszer vereséget szenvednek a riválisainktól, akkor…No, de maradjunk mi mégiscsak a földön, az esélyek kiszámításának művészete maradjon a tudományos szakma berkein belül, a futball a maga egyszerűségével soha sem kínál más esélyt, mint azt, hogy a helyzeteket be kell rúgni. Meglehetősen biztos tézis ez, és csakis akkor válik misztikussá, amikor kiderül: az alapoknál hibádzik minden. A magyar futballválogatott most éppenséggel annak nyűgét nyögi, hogy nincs vérprofi befejezőcsatára. Bántani e helyütt senkit nem kívánunk – merthogy ami a labdarúgásban gyerekfutballistaként megtanulható, az a kiélezett válogatott mérkőzéseken már akkor sem pótolható, ha ezért kritizálunk, uram bocsá', gúnyolódunk, így fogadjuk el, hogy a gyorsaság, a cselezőkészség, a helyzetfelismerés, avagy a lövőerő hiánya egy ideig még biztosan felfedezhető lesz legjobbjaink játékában –, csupán tényként említjük ismét (merthogy ezt tettük a joggal ünnepelt chorzówi döntetlen után is): ezen a szinten, azaz egy magyar–svéd szintű kontinentális mecscsen egy vagy két helyzetből kell a csatát megnyerni, nem pedig lehetőségek tucatjait elpuskázva, mint egy szimpla magyar bajnokin.Mindenfajta okoskodás, tanulságkeresés, cirkalmas körmondatokban megírt elemzés helyett tehát csak azt ajánlhatjuk a válogatott szakmai munkáját irányító kapitánynak, Gellei Imrének, hogy fontolja meg a csapatért most valóban hittel, őszinte lelkesedéssel rajongó szurkolók szavait, olvassa el (megteheti ezt ezen az oldalon is), hallgassa meg azoknak a drukkereknek a véleményét, akik tudják, még semmi nincs veszve, de a reménybéli sikerhez azért kellene valami plusz. Lehet, egyetlen új játékos bevetése, egy picinyke módosítás az olykor túlságosan is defenzívnek tűnő taktikán a nyáron és az ősszel, az újabb Eb-selejtezők során mámoros pillanatokat okozhatna, s az oly sok rosszat megélt, oly sokat szidott, oly sokszor temetett magyar focivilágban tényleg a sarkából fordulna ki minden – a boldogságtól.Csak egy eredményes csatár kellene.A szövetségi kapitánynak talán ez ügyben most könnyebb dolga van, illetve lesz, mint amilyen Arkhimédesznek volt. Talán…