Milliomos műanyag papucsban

Igaz, a Bendegúz-szerű fiú arra gondolt, hogy van még idő. Pedig tévedett, mert Gellei Imre kedden kerek perec kijelentette, hogy bizony eljött az idő. Itt már nincs idő trükközni, taktikázni, átgondolni, tervezni. Győzni kell, mert újra lelkes a nép, és nemcsak lelkes, de már jó magyar szokáshoz híven számolgat is…
Naná, hogy számolgat, hogy akkor mi lesz, ha begyűjtjük a három pontot, vagy mi történik, ha ikszelünk, ki kivel mit játszik, és egyáltalán, hogyan juthatunk mi el Portugáliába. Így megy ez már évtizedek óta. Ha a mieink nekilátnak egy-egy Eb- vagy vb-sorozatnak, persze hogy a magyar ember gondolatban már a rajt előtt elkészítette a csoport végeredményét. Az optimistábbja továbbjuttatta, a pesszimistábbja eleve kiejtette a mi aranylábú gyerekeinket. De a kapitány nem számolgat, sőt még a sógorának is megtiltotta. Gellei úr sógora különben matematikus, így a kisujjából kirázná a különböző variációkat…
A Budapestre érkezett svédek viszont biztosan nekiláttak osztani-szorozni. A skandináv szurkolók az Egressy úton gyülekeztek és baktattak nagy-nagy lelkesedéssel, békés hangulatban a Puskás Ferenc-stadion felé. Lehettek vagy kétezren, és megtöltötték a vendégszektort, ami (apró kis gesztus feléjük…) kék és sárga lufikkal volt feldíszítve. De a szervezők, úgy látszik, egyre komolyabban veszik a válogatott körüli marketingmunkát, mert a lelátó egyes részein piros-fehér-zöld léggömbök is előbukkantak. S ezzel még nem volt vége a hangulatkeltésnek: jó egy órával a kezdés előtt Arató András, a neves lemezlovas, a futball nagy szerelmese mikrofonjához kérte Szőke Istvánt, a Ferencváros egykori csatárát, Dunai Antalt, az Újpest napokban 60. születésnapját ünnepelt támadóját, aztán Telek Andrást, a Fradi korábbi hátvédjét és még jó néhány ismert személyiséget, hogy nosztalgiázzanak egy kicsit, bizakodjanak kicsit, biztassanak mindenkit. Akkor még igencsak foghíjasnak tűnt a lelátó, ám a feltámadó szél és a csípős hideg ellenére jöttek szép számmal a magyar drukkerek, abban bízva, hogy Gellei Imre szavai igaznak bizonyulnak, vagyis hogy itt az idő.
A mi időnk.
A magyar válogatott tagjai hat óra körül érkeztek a Puskás-stadionba, feltűnő jókedvvel. A buszról lekászálódva Lipcsei Péter mondta, hogy Détári Lajos telefonon hívta fel a fiúkat, és sok sikert kívánt nekik. A svédeket szállító busz valamivel később gurult be, a skandináv futballisták egykedvűnek, hogy azt ne mondjam, flegmának tűntek. Elegáns öltönyben sétáltak a gyepszőnyegre, talán csak az keltett némi meglepetést, hogy egyik sztárjuk, Fredrik Ljungberg, az Arsenal kiválósága a hipermodern öltönyéhez szürke műanyag papucsot húzott, afféle polgárpukkasztásból. A milliomosok hóbortja már csak ilyen. Aztán mind a két csapat labdarúgói eltűntek az öltözőépületben, hogy fél nyolc tájékán bukkanjanak elő újra, akkor már szerelésbe öltözve, megkezdve az utolsó simításokat az izmokon és a lelkeken.
A hangulat egyre fokozódott, a lelátó pedig szép lassan megtelt. Mintegy húsz perccel a kezdés előtt Buzánszky Jenő és Grosics Gyula sétált oda Arató András mikrofonjához: az Aranycsapat két tagja egy 76-os számmal díszített nemzeti dresszt vehetett át, amely a 76. születésnapját ünneplő Puskás Ferenc ajándéka volt. Ezután jött a slusszpoén, több mint húszezer ember felállva táncolt, és énekelte teli torokból, hogy "Boldog, boldog, boldog születésnapot!” Mindenki bizakodott, zengett, zúgott a stadion, és talán a játékosoknak eszükbe jutott a kedd esti edzés, amelyen Orbán Viktor korábbi miniszterelnök tette tiszteletét a csapatnál, s mondta azt, hogy bízik a győzelemben. Márpedig neki hisz a nép…