Közös költség, közös bosszúság

Nem véletlenül: többen is fogalmaztak úgy magyar részről, hogy egész futballunk sorsa szempontjából lesz sorsdöntő március 29-e és április 2-a, amikor a lengyelekkel, majd a svédekkel játszunk Európa-bajnoki selejtezőt. A megállapításban rejlik némi túlzás, ám túl messze sem áll az igazságtól. Ha ugyanis azt a két találkozót megnyerné a válogatott, de legalább négy pontot kihozna belőle, a hatalmas siker küszöbére léphetne, azaz a csoport továbbjutásra esélyes csapatai között is az élre léphetne. A bolgárok elleni meccs erre a két selejtezőre szolgálta volna a felkészülést, ám sajnos muszáj feltételes módban fogalmazni, mert a természet gonosz tréfája miatt ebből nem lett semmi.
"Nehéz bármit is mondanom, mert nagyon csalódott vagyok – szomorkodott csütörtök délelőtt Gellei Imre szövetségi kapitány. – Felkészültünk egy mérkőzésre, ráhangolódtunk, megbeszéltük és begyakoroltuk a követendő taktikát, és rajtunk kívül álló okok miatt minden egyes percünk kárba veszett. Csalódott vagyok, mert a felkészülésünknek, az együttlétünknek az igazi értékét csak a meccs mutathatta volna meg, de az irreális körülmények miatt a játék szakmai szempontból értékelhetetlen lett, azaz nem kaphattam semmilyen visszajelzést arról, hogy hol tart a csapatunk másfél hónappal a selejtezők előtt. Korábban azt nyilatkoztam, nagyon fontos, hogy együtt legyünk, még a sérültek, például Gera Zoltán is velünk töltse el ezt a pár napot, s ez most is igaz, de ez a közösség elsősorban feladatokra, a mi esetünkben meccsekre szerveződött, így aztán természetesen nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy legalább együtt tölthettünk néhány napot… Ráadásul nagyon sajnálom azokat a játékosokat – gondolok itt elsősorban a ferencvárosi kapusra, Szűcs Lajosra és az AEL Limassol támadójára, Sebők Józsefre –, akik hosszú idő után ölthettek volna magukra újra válogatott mezt, de ettől a sors most megfosztotta őket. Szerencsére senki sem sérült meg, ezen kívül az egyetlen pozitívum az, hogy a játékosok zokszó nélkül mentek ki a pályára ilyen körülmények között is, de ezt csak halkan tettem hozzá, hiszen egy profinak végül is ez a dolga.”
Utólag egyébként már az is kérdéses, hogy egyáltalán volt-e értelme elkezdeni a mérkőzést. Mi, magyarok zömmel csak katasztrófafilmekből ismerünk akkora vihart, mint amilyen szerdán tombolt Cipruson, a játéktér talaja képtelen volt magába szívni a vizet, közben pedig a kavargó szél miatt olykor visszafordult, azaz vízszintesen vagy éppen felfelé is esett az eső. Épeszű ember ilyenkor az utcára sem teszi ki a lábát, és bár a labdarúgás nem teremsport, a játszani mindenáron elvének az ésszerűségnek muszáj határt szabnia. A ciprusi játékvezető a kezdés előtt már jelezte: amint úgy látja, nincs értelme a játéknak, lefújja a meccset, és bár ezt megtehette volna akár az első percben is, végül a szünetig várt a döntéssel. Csak feltételezzük, hogy szíve szerint nem is kezdte volna el a mérkőzést, de alighanem úgy volt vele, hogy ha már idejött messziről ez a két csapat, legalább próbálják meg…
Ennek dacára mondhatni, hogy a magyar válogatott mégis hiába utazott el Ciprusra, de ezért hibáztatni senkit sem lehet, hiszen ki tudhatta volna előre, hogy pont ezen a napon lesz olyan idő, amilyen az itteniek szerint roppant ritkán fordul elő?
A veszteség – ez Gellei Imre idézett szavaiból is kiderül – , elsősorban szakmai, anyagilag legfeljebb kicsit boszszantó. A két csapat közösen fizette a pálya bérletét és a játékvezetőket, az utazást és az itt-tartózkodás költségeit pedig mindkét küldöttség maga állta. Ez magyar szempontból azért sem közömbös, mert három olyan magyar csapat is Cipruson edzőtáborozik – Ferencváros, MTK, Zalaegerszeg –, amelyik mindegyike több válogatottat is ad, tehát ők helyben voltak, nem kellett őket külön utaztatni, és ez jelentős megtakarítást is jelentett.
Mindezt azért is fontos tisztázni, mert ezt a mérkőzést, illetve a hozzá kapcsolódó felkészülést a felszín alatt rengeteg támadás érte. Pedig sajátos módon így jártak a legjobban az érintett klubok is. Február 12-e ugyanis hivatalos játéknap volt Európában a válogatott mérkőzésekre, és a magyar együttes mindenféleképpen pályára lépett volna – akárcsak a kontinens legtöbb együttese –, és ha mondjuk ezt Helsinkiben teszi, akkor a Cipruson edzőtáborozó kluboknak korábban kellett volna elengedniük, és természetesen később is kapták volna vissza játékosaikat, a tetemes többletköltségekről nem is szólva. Így viszont a szerda estét már a fradisták, az MTK-sok és az egerszegiek is klubcsapatuk szállodájában tölthették, és csütörtökön reggel már egyesületük csapatában edzhettek. A légiósok csütörtökön hajnalban utaztak vissza Németországba és Hollandiába, így aztán Dajka László edző délelőtt csupán Juhár Tamásnak és Bodnár Lászlónak tartott átmozgató edzést. Előbbi futballistát otthon várja haza az Újpest, utóbbi labdarúgó pedig Budapesten keresztül ment vissza Kijevbe. Bodnár László is a csalódottak közé tartozott szerda este, mert a portugál Sporting megfigyelői feleslegesen utaztak miatta Ciprusra, hiszen ő az elmaradt második félidőben lépett volna pályára.
Nyilván érdekli a statisztikák kedvelőit, hogy ez a Bulgária–Magyarország mérkőzés bevonul-e a magyar válogatott hivatalos találkozóinak a sorába. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke elmondta, ugyanaz a helyzet, mint ami néhány éve a Macedóniában félbeszakadt meccsel volt, azaz a szövetség elnöksége határoz ebben a kérdésben. Természetesen konzultálnak a bolgárokkal is, hogy lehetőleg egységes legyen a döntés, ám minden valószínűség szerint az évkönyvekbe hivatalos mérkőzésként kerül be ez a balszerencsés összecsapás, ráadásul sajnos magyar vereséggel, hiszen a szünetben az ellenfél vezetett 1–0-ra.
Tehát, végül is kikaptunk egy értékelhetetlen, valójában le sem játszott meccsen…