A ciprusiak magyar kedvence

Azt írja az útikönyv, hogy a nagyobb ciprusi városok közül talán éppen Limassol az, ahol nem érdemes hoszszabb időre, akár csak két-három napra is megállni, mert sok látnivaló aztán tényleg nincs a bő negyedmilliós településen.
Jelentjük: számunkra a könyv írásakor még tényleg kevesebb látnivaló lehetett, azóta viszont feltűnt egy ember Limassolban, aki nekünk, magyaroknak igenis érdekes lehet. Elvégre éppen azt a Sebők Józsefet ne látogassuk meg, aki néhány napja átvehette a legjobb ciprusi légiósnak járó díjat – és nem utolsósorban Gellei Imre szövetségi kapitány meghívóját?
Így hát elindultunk Limassolba, ami Larnacától mintegy 70 kilométerre fekszik, természetesen a tengerparton. Ez utóbbi félmondat alighanem jelzi, hogy errefelé is a turizmusból próbál megélni az élelmes szigetlakó, hotelek százai sorakoznak a part mentén, ám a táborozásra vágyó csapatok általában elkerülik a várost, inkább a környező kisebb falvakba mennek. Illusztris látogatója persze akadt a tengerpartnak, hiszen néhány évszázada maga Oroszlánszívű Richárd döntött úgy, hogy kiköt a sziget ezen pontján. A legendás uralkodó ki akarta szabadítani testvérét, aki a ciprusi helytartó nem kifejezett vendégszeretetét élvezte. Richárd király nem vacakolt sokat, felköttetett néhány feleselő limassoli polgárt, és máris teljes lett a család. Igaz, ezt a néhány napos látogatást még mindig szívesebben vették a helyiek, mint négyszáz évvel később a törökök hasonló vizitjét – egyrészt ott a halállal végződött büntetések száma többszöröződött meg, másfelől pedig az igen kényelmes muzulmánok mintegy háromszáz évig a városban ragadtak (ugye, mi, magyarok, még milyen olcsón megúsztuk a félhold uralmát?…)
Limassolban, persze már nem a Törökországot jelző piros-fehér színkombináció, hanem a sárga-kék a menő. Naná, elvégre ebben a szerelésben pompázik a helyiek büszkesége, az AEL, csatársorában természetesen Sebők Józseffel. Pedig a régi szép idők már elmúltak: legutóbb a bajnoki címért, most már csak a dobogóért harcolhat az AEL.
"Ez az évad nem a miénk lesz, a két nicosiai csapat alaposan, tizenvalahány ponttal meglépett tőlünk – ad bepillantást a ciprusi bajnokság rejtelmeibe a támadó. – Nekünk már csak a harmadik helyre van komolyabb esélyünk, és ehhez kellene megvernünk a Salaminát. Ez várhatóan nem is lesz túl komoly feladat, mert az idén ötből ötöt nyertünk, úgyhogy jó formában vagyunk.”
Persze még ezt a néhány mondatot sem tudta egyszerre elmondani a stadion kapuja előtt álló Sebők József, mert minduntalan egy szurkolónak kellett visszaintegetnie – egyszerűen imádják őt Limassolban.
"Valóban megható a helyiek szeretete, és szerencsére most lehet is miért szeretni, mert sorozatban négy-öt gólt rúgtam. Sőt két dolog még doppingolhat is. Válogatott kerettag utoljára még négy éve, a szlovákok elleni Eb-selejtezőn voltam, és most szerencsére megint itt a meghívó. Ráadásul megnézi a meccset a Zalaegerszeg is, és ez nagyon jó jel, hiszen általában gólt rúgok, ha magyarok vannak a meccsemen.”
A larnacai Salaminát a vártnál valamivel többen, mintegy hatezren fogadják a sárga-kékek részéről, de néhány százan érkeztek a vendégekkel is. Hogy a két tábor nem ugrik rögtön egymásnak, az nem a nagy barátságnak köszönhető, hanem annak, hogy a helyiek a stadion egyik, a Salamina hívei meg a másik oldalán ülhetnek, az átjárás kizárt. Még csak rendőrkordon sem kell, egyszerűen lehetetlen átjutni a túloldalra. Sőt még a pályát sem lehetne sétálóutcának használni az ellen megnevelése felé vezető úton, hiszen a nézőtér és a gyep között jó másfél méter széles és két méter mély árok veszi el a garázdálkodni kívánók kedvét. A kerítésre így tényleg nincs szükség…
Körítésre annál inkább, és ezt a helyi közönség szolgáltatja, amely nagy szorgalommal kezdi buzdítani az övéit – kénytelenek is összébb húzódni a szabad délutánt kapó egerszegiek, amikor egy komplett B-közép csüccsen le melléjük. A pályán látottak persze már nem tetszenek a hatezer fejűnek, pedig először az AEL veszélyeztet – igaz, a sárgák védője kifutó kapusát átejtve saját kapufáját találja telibe. Néhány perc után világosan kiderül (sajna nem az ég, az éppen beborul), hogy a ciprusi futballisták nagyon lelkesek, de ezennel máris minden pozitív tulajdonságukat felsoroltuk.
Mert hiszik vagy sem: visszasírtuk a magyar bajnokikat.
Elképesztően gyermeteg megoldások, óriási luftok, mosolyra fakasztó átadások színesítik a mérkőzést, elsősorban a vendégek részéről, no de az AEL játékosai sem jönnek zavarba, ha valami páratlan ügyetlenséget kell felmutatni.
Nem az elfogultságunk mondja, de a kivétel Sebők József.
Negyedóra alatt kioszt egy kötényt, bemutat egy okszit, ad egy zseniális labdát, amelyből csak a balszerencse miatt nem születik gól – nem csoda, hogy a közönség szép dallamosan elkezdi Sebők nevét kántálni. Más kérdés, hogy az örömködésnek hamar vége szakad, miután tizenegyesből gólt rúg a Salamina, de ennek is megvan a haszna, most már okkal lehet dobálni az ellenfél focistáit. Egyből magasabb fokozatba kapcsol az AEL, egyik játékosa például az újrakezdést jelző bírói sípszó előtt megindul a másik kapu felé. A balszélső persze ezért sárgát kap, a bíró meg a szolidáris csapattársaktól két pofont és néhány mellbe lökést, de senki nem csinál nagy ügyet, folytatódhat a meccs, sőt egyenlít a Limassol. Sebőknek sok köze nincs a gólhoz, de szépen tud örülni.
Igazán persze akkor lehetne boldog, amikor néhány perccel a félidő lefújása előtt a saját tizenhatosa előtt szereli az ellenfelet. A kontrából az egy játékosból álló Salamina-védelemre hat (megszámoltuk ám!) hazai focista viheti rá a labdát, és a tökéletes ziccerből ki is hoznak a sárgák egy bedobást. Sebők meg nyel egy nagyot.
Utána azonban neki is elege lesz az egészből, midőn a büntetőterületen belül keményen odalépnek neki, és nemcsak a tizenegyes marad el, hanem még ő kap sárgát. A társak megint szolidárisak, a játékvezető újfent elkönyvel néhány tockost, de félő, hogy nem ússza most meg ilyen könnyen, ezért szünetet rendel el, tucatnyi rendőr meg az AEL szakmai stábját tartja vissza a bíró újabb rendbeli fenyítésétől.
A második félidőben elcsitulnak a kedélyek, a Limassol rúg három gólt, a magyar játékos a másodiknál szépen teszi társa elé a labdát, sima ügy. Ezért is meglepő, ahogy a végén egy szabadrúgásnál Sebők egyfolytában kiugrik a sorfalból, a könnyű hazai győzelem miatt magát biztonságban érző bíró meg is unja a ficánkolást, ad neki még egy sárgát, mehet zuhanyozni.
Hm, ez mire volt jó?
"Ez a kiállítás úgymond eltörli a korábbi sárga lapjaimat, így ugyan egy kupameccset ki kell hagynom, de a bajnokikon sokkal nyugodtabban futballozhatok – árulja el a huncutság miértjét. – Az első félidőben nem volt könnyű meccs, aztán simán behúztuk, de azt a tizenegyest igazán megadhatta volna a játékvezető. Na, mindegy, a lényeg a győzelem, és hogy megmaradt az esély a dobogóra, meg a nemzetközi kupaszereplésre.”
Más kérdés, hogy hiába jutna el az AEL az UEFA-kupába, korántsem biztos, hogy a magyar légiós pályára is lépne a sárgák meccsén. Nem, nem valamelyik bíróval különbözött össze – sokkal inkább arról van szó, hogy ideje lenne csapatot váltani.
"Úgy tudom, folyamatosan figyelnek néhány görög nagycsapattól, és bizony szívesen futballoznék abban a bajnokságban is. Most ugyan lejár a szerződésem, de az AEL-nek elővásárlási joga van rám, úgyhogy fogalmam sincs, hol folytatom. Ha elmegyek, a ciprusiak akkor is pénzt akarnak csinálni belőlem, ahogy az újságokban olvastam, egy, másfél millió dollárra taksálnak.”
Persze egy eredményes limassoli, illetve magyar válogatottbéli produkcióval az összeg csak nőhet. A limassoli jó futballt ezzel a meccsel vasárnapra le is tudta Sebők, azonban nem mehetett haza, hiszen a masszázs, szauna, vacsora után várt rá még a 70 kilométeres út – Larnacába. Ha Gellei Imre is úgy gondolja, szerdán újra játszhat a válogatottban.
Kétségtelen, meg is érdemli a behívót. Mert járt itt ugyan Oroszlánszívű Richárd, jártak itt a török hadak, Sebők József az első, aki igazán meghódította Limassolt…