Olimpia: Melluli Risztov Éva nyomdokain

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 14:54
Címkék
A tunéziai Uszama Melluli nyerte meg a férfiak 10 km-es nyílt vízi úszását. A Pekingben 1500 méteren győztes, Londonban pedig bronzérmes versenyző 1:49.55.1-es idővel bizonyult a legjobbnak, s három másodperccel előzte meg a német Thomas Lurzot, valamint öttel a kanadai Richard Weinbergert. A magyar Gercsák Csaba a 18. helyen végzett.

Az első kört követően a Weinberger vezetett Melluli előtt, s Gercsák ekkor a 17. helyen úszott, de mindössze hét másodpercre az éllovastól. A második kör végén két hellyel és két másodperccel került közelebb a kanadaihoz.

A táv felénél a német Andreas Waschburger állt az élre, s a magyar fiú ekkor 16. volt hét másodperces hátránnyal. A helyzet a negyedik kör végére sem változott sokat, legfeljebb annyiban, hogy Gercsák a 10. helyen úszott, s hátránya is ugyanennyi volt.

A következő körre azonban nagyot változott a helyzet, hiszen négyen elszakadtak a többiektől: Melluli, Lurz, Weinberger és a görög Szpiridon Janniotisz. Gercsák ekkor a 13. volt, de hátránya már több mint fél percre nőtt.

A befutó közel sem volt olyan szoros, mint szerdán a nőknél, Melluli magabiztos előnnyel csapott a célba a tavalyi vb-n 5 kilométeren győztes, ezen a távon pedig ugyancsak második Lurz, valamint Weinberger előtt. A magyar úszó a 18. helyen ért be, több mint másfél perces hátránnyal.

„Az időeredménnyel elégedett vagyok, a helyezésem lehetett volna jobb is, de hát nagyon erős volt a mezőny – értékelt Gercsák. – Igyekeztem együtt menni a többiekkel, körről körre erősebb tempót diktáltam magamnak, s voltam tizedik is, de előrébb kapaszkodni nem tudtam. Öt körig kiválóan ment, annak a vége felé és a hatodik elején volt holtpontom, de átestem rajta, és én is megpróbáltam hajrázni. Ennyire sikerült. Összességében elégedett vagyok.”

Risztov Éva csütörtöki sikere után tehát a férfiaknál is egy olyan versenyző szerezte meg az aranyérmet, aki korábban medencében is komoly eredményeket ért már el.

OLIMPIA 2012, FÉRFI 10 KM-ES NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
1. Uszama Melluli (Tunézia) 1:49:55.1
2. Thomas Lurz (Németország) 1:49:58.5
3. Richard Weinberger (Kanada) 1:50:00.3
4. Szpiridon Janniotisz (Görögország) 1:50:05.3
5. Daniel Fogg (Nagy-Britannia) 1:50:37.3
6. Szergej Bolsakov (Oroszország) 1:50:40.1

...

18.

Gercsák Csaba (Magyarország)

1:51:30.9

Legfrissebb hírek

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
19 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
34 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
48 perce

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
50 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik