London 2012: tékvandóban kevés esély maradt a részvételre - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.07.29. 14:40
null
A tékvandó 200 óta szerepel az olimpia műsorán (Fotó: Action Images)
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal a tékvandó kerül terítékre. 

A sportág 2000-es olimpiai debütálása óta nem változott a program, azaz 4-4 férfi és női súlycsoportban vetélkednek a versenyzők az érmekért. Összesen 128 versenyző (64 férfi és 64 nő) indulhat majd Londonban, súlycsoportonként 16. Egy országból két férfi és két női versenyző indulhat, de súlycsoportonként legfeljebb egy.

Az első kvalifikációs versenyt nemzetközi sportági szövetség (WTF) szervezésében 2011 júliusában rendezték, ahol súlycsoportonként az első három helyezett, azaz összesen 24 versenyző szerzett kvótát. Sajnos a mieinknek – Juhász Attilának (68 kg), Tóth Balázsnak (+80 kg), Sikesdi Krisztinának (49 kg) és Kotsis Edinának (57 kg) – ez nem sikerült.

Egy lehetőségük azonban még marad erre: az idén szeptemberben az oroszországi Kazanyban megrendezésre kerülő európai kvalifikációs tornán, ahol súlycsoportonként három-három versenyző szerezhet kvótát.

A szeptember és jövő január között sorra kerülő kontinentális kvalifikációs tornákon összesen 96 sportoló kvalifikálja magát: Európából, Ázsiából, illetve Észak- és Dél-Amerikából 24-24 sportoló, azaz a tornák súlycsoportonkénti első három helyezettje, Afrikából a verseny kategóriánkénti győztese és második helyezettje, azaz 16 fő, Óceániából pedig csak a nyolc súlycsoport elsője.

A rendező jogán négy brit sportoló mindenképpen indulhat, emellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és a nemzetközi sportági szövetség, a WTF egy-egy képviselője alkotta háromtagú bizottság döntése alapján két-két férfi és női versenyző szabadkártyát kap.

Legfrissebb hírek

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
19 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
40 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
53 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik