Paralimpia: 23 millió forintot ér egy londoni aranyérem

MTI MTIMTI MTI
2012.09.18. 15:38
Címkék
A kormány döntése értelmében 23 millió forintot ér a londoni paralimpián szerzett aranyérem.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján Gömöri Zsolt elnök hangsúlyozta, az elsődleges cél az volt, hogy a jutalmak összege ne legyen kevesebb a 2008-as, pekingi paralimpia díjazásánál, amikor az aranyért 20 millió járt.

„Az arany huszonhárom, az ezüst tizennyolc, a bronz tizennégy milliót ér, és az elsőtől a nyolcadik helyig végzett versenyző kap pénzt – jelentette be az MPB vezetője. – 2004-ben és 2008-ban sportolóink az épekéivel egyenlő jutalmat kaptak, amelyet a következő felkészülési ciklusban fel is éltek, hogy finanszírozni tudják a pályafutásukat. Az a célunk, hogy a következő négy évben hasonló támogatást kapjunk az olimpikonokéhoz, ami pedig a Gerevich-ösztöndíjból befolyó havi juttatást illeti, az épekéhez képest a felével is beérnénk.”

A Londonban egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot nyert úszó, Sors Tamás kifejtette: ő jelenleg rossz példa a paralimpikonok helyzetének bemutatására, inkább a szerényebb jutalomban részesülőket kellene kérdezni.

„Remélem, hogy a felkészülési támogatásra vonatkozó ígéretek valóra válnak, és mindenki profiként készülhet a riói játékokra – mondta a 20 éves paralimpikon. – Sok fogyatékos sportolót ismerek, aki abbahagyja a sportot, mert egyrészt kevés a havi juttatás, másrészt nap mint nap munka mellett kell edzésre járnia.”

A 33 fős magyar csapat 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta londoni szereplését.

Az 1992-es paralimpián még tárgyjutalmat kaptak az érmesek, majd az olimpiai díjazás 30 százalékában részesültek, a 2004-es és a 2008-as seregszemle után pedig már az olimpikonokéval azonos jutalmat kaptak.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
40 perce

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
1 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
9 órája