Olimpia: Három negyedben jól védekeztünk - Kemény

2012.08.04. 21:29
Címkék
Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint három negyeden át már jól védekeztünk a Nagy-Britannia elleni mai vízilabda-csoportmérkőzésen a londoni olimpián.

„Nem veszítettük el azt a lelkesedést, ami a szerb meccsel ellentétben Montenegró és Románia ellen már jellemezte a játékunkat. Mindamellett csapda is volt egyben ez a találkozó, hogy tőlünk bőven elég bedobni a vízbe a gatyát és a sapkát, máris nyerünk. Mert meg lehet verni ezt a brit válogatottat hat, nyolc, tíz góllal, de korántsem mindegy, hogy tizenkettő kettő, vagy éppen tizennyolc nyolc a végeredmény” – mondta a Nemzeti Sportnak Kemény Dénes szövetségi kapitány.

„Nagyon fontos, hogy végre megnyugodjunk védekezésben, mert ha ez nem így történik, elromlik még az is, ami addig működött. Elszántak voltunk, különösen a saját térfelünkön, három negyedben jól védekeztünk. Az amerikaiak ellen nehéz meccsre számítok, ami számunkra nagyon fontos lesz. Mindenekelőtt azt a hozzáállást szeretném viszontlátni, ami most már jellemző ránk, és ezt a fegyelmezett védekezést is elvárom magunktól.”

Legfrissebb hírek

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
1 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
22 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
32 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
55 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
2 órája