Olimpia: 35 millió forint lehet a magyar aranyérmesek jutalma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.17. 14:00
Címkék
Az előző olimpiához képest majdnem kétszer annyit, 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy javaslatuk szerint a második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc, a hetedikek négy, a nyolcadikak pedig kettő milliót kaphatnak.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre.

A MOB előterjesztését a kormánynak kell jóváhagynia. Hétfőn, az augusztus 20-i állami ünnepnapon köszöntik a londoni olimpián legsikeresebb sportolókat, szeptember közepén pedig állami fogadás lesz a Parlamentben.

Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz 16 millió forintot ért. A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet.

A MOB most igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak, valamint arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.

A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst-, és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
3 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
4 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik