Olimpia: Póta Georgina bejutott a legjobb 32 közé

2012.07.29. 11:57
null
Póta Georgina remek győzelmet aratott, este újabb kihívás vár rá (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Póta Georgina bejutott a legjobb 32 közé az asztaliteniszezők női egyes versenyében a londoni olimpián, miután 4:1-re legyőzte a horvát színekben induló Yuan Tiant.

Póta nehezen lendült bele, az első játszma így az olimpiára némi meglepetésre kijutó 37 éves Yuan Tiané lett, aki 13:11-gyel került előnybe. Ezt követően azonban összekapta magát Póta, és a második, valamint a harmadik szettben szinte lemosta ellenfelét.

A negyedik játszma ismét szorosan alakult, Póta ellenfele vezetett 9:7-re is, de Gina fordított, és nagy csatában megnyerte a játszmát, s ezzel lélektanilag is megtörte ellenfelét, aki 11:2-re bukta el az ötödik szettet.

Póta ezzel bejutott a legjobb 32 közé, így este még egyszer asztalhoz áll. A 27 éves magyar lány ellenfele a harmadik körben a 16. kiemelt dél-koreai Pak Mi Jung (33. a világranglistán) lesz. Az összecsapás a hivatalos kiírás szerint 22 órakor veszi kezdetét.

„Kicsit izgultam, de nem annyira, mint négy éve, Pekingben. Úgy voltam vele, hogy mindenképpen győznöm kell, már csak azért is, mert jobb játékosnak érzem magam Tiannál. Most visszamegyek a faluba, megpróbálok pihenni, mert este a mostaninál sokkal nehezebb mérkőzés vár rám” – mondta az MTI-nek Póta Georgina.

LONDON 2012
EGYÉNI, 2. FORDULÓ
Póta Georgina–Yuan Tian (horvát) 4:1 (–11, 4, 2, 10, 2)

 

Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
4 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
4 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
5 órája