London 2012: Szaúd-Arábia nem indít női sportolót, a NOB tárgyal

MTI MTIMTI MTI
2012.07.11. 18:54
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) utasítása ellenére sem rendezett olimpiai selejtezőt nők számára Szaúd-Arábia, így az országot az eddigiekhez hasonlóan csak férfiak képviselik a július 27-én kezdődő londoni játékokon.

A NOB ugyanakkor közölte, folyamatosan tárgyal a szaúdiakkal arról, hogy szakítsanak azzal a hagyománnyal, amely szerint csak férfiak szerezhetnek kvótát és versenyezhetnek az ötkarikás eseményen.

A Szaúdi Olimpiai Bizottság június végén még arról számolt be, hogy indít női sportolót a londoni játékokon, amelyen az országot atlétikában, súlyemelésben és díjlovaglásban képviselik versenyzők.

„A továbbiakban is egyeztetünk az ügyben a Szaúdi Olimpiai Bizottsággal, s reménykedünk a pozitív végkifejletben” – írta a NOB szerdai közleményében.

Szaúd-Arábia mellett Katar és Brunei nem szerepeltetett még soha női sportolót olimpián. Katar ugyanakkor februárban jelezte, hogy a NOB-tól kapott két női kvótát kihasználva az úszó Nada Arkajit és a sprinter Nor al-Malkit nevezi a londoni játékokra.

Legfrissebb hírek

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
10 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
14 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
36 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
46 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája