London 2012: rekordlétszámúra nőtt a magyar úszócsapat

MTI MTIMTI MTI
2012.07.01. 19:59
Címkék
Harminckettőre nőtt a londoni olimpián indulásra jogosult magyar úszócsapat létszáma – tudatta Kiss László szövetségi kapitány az MTI-vel vasárnap este.


„Eddig 31 főből állt a válogatottunk, a nemzetközi szövetség, a FINA azonban friss és kellemes információval szolgált, mivel utólag elfogadta Szekeres Dorina egyéni indulást jelentő nevezését is. Ő kétszáz méter háton állhat rajthoz a nyári játékokon – mondta a szakvezető. – A pekingi olimpián négy éve 31-en alkották a válogatottunkat, így ezzel a mostani 32-es létszámmal egyértelműen minden idők legnépesebb magyar olimpiai úszócsapata utazik Londonba.”
„Eddig 31 főből állt a válogatottunk, a nemzetközi szövetség, a FINA azonban friss és kellemes információval szolgált, mivel utólag elfogadta Szekeres Dorina egyéni indulást jelentő nevezését is. Ő kétszáz méter háton állhat rajthoz a nyári játékokon – mondta a szakvezető. – A pekingi olimpián négy éve 31-en alkották a válogatottunkat, így ezzel a mostani 32-es létszámmal egyértelműen minden idők legnépesebb magyar olimpiai úszócsapata utazik Londonba.”

 

LONDON 2012
A magyar olimpiai úszócsapat tagjai (zárójelben egyéni számaik)
A-szintesként
Férfiak
Balog Gábor (200 m hát), Bernek Péter (200 m hát), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m hát), Cseh László (200 m pillangó, 200 m és 400 m vegyes), Gyurta Dániel (100 m és 200 m mell), Gyurta Gergely (1500 m gyors), Kis Gergő (400 m és 1500 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Molnár Ákos (200 m mell), Takács Krisztián (50 m gyors), Verrasztó Dávid (200 m és 400 m vegyes)
Nők
Hosszú Katinka (200 m pillangó, 200 m és 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (400 m és 800 m gyors), Mutina Ágnes (200 m gyors), Risztov Éva (400 m és 800 m gyors), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes)
B-szintesként
Férfiak
Pulai Bence (100 m pillangó)
Nők
Dara Eszter (50 m gyors), Povázsay Eszter (100 m hát), Szilágyi Liliána (100 m pillangó), Szekeres Dorina (200 m hát)
A váltókban tartalékok:
Férfiak
4x200 m gyorsváltó: Rákos Patrik, Zámbó Balázs
4x100 m vegyes váltó: Financsek Gábor
Nők
4x200 m gyorsváltó: Joó Sára, Kádas Vivien
4x100 m vegyes váltó: Gregus Brigitta, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya
nyílt vízi úszás (10 km): Gercsák Csaba, Risztov Éva

 

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája