London 2012: hat öttusakvótánk van, de csak négy tölthető be

MTI MTIMTI MTI
2012.06.02. 17:11
Címkék
A korábban megszerzett négy mellé további két olimpiai kvóta jutott a magyar öttusázóknak az úgynevezett kvalifikációs ranglistáról.

A hazai sportági szövetségnek (MÖSZ) június 15-ig kell jeleznie, melyik négy versenyző nevezését javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, országonként és nemenként ugyanis csak két-két öttusázó indítható a londoni játékokon.

A nemzetközi szövetség péntek késő este közölte a kvótások első körös listáját, ezen szerepel Kasza Róbert a 2011-es világkupadöntő győzteseként, Marosi Ádám, aki az elmúlt évi világbajnokságon elért harmadik helyével harcolta ki a részvétel jogát, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta a tavalyi Európa-bajnokság második, illetve hetedik helyezettjeként, valamint a május 31-vel zárult egyéves időszakban elért eredményeivel a kvalifikációs ranglistáról Demeter Bence és Gyenesei Leila.

Utóbbit a Nemzetközi Öttusa-szövetség (UIPM) által az MTI-hez eljuttatott hírlevélben ugyan nem említették, de a szervezet honlapján olvasható listán szerepel a neve.

„A mi számításaink szerint Leilának egyértelműen van kvótája" – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A magyarok mellett az oroszok, a britek, a németek, a dél-koreaiak, az olaszok és a kínaiak is döntési kényszerben vannak. Amint az érintett szövetségek jelzik, hogy kiket indítanának az olimpián, a UIPM a kieső helyekre új versenyzőket jelöl a ranglistáról, hogy teljes legyen a 36-36 fős londoni mezőny.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
7 perce

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
11 perce

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
15 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
29 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
41 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
46 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
55 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik