London 2012: a vízilabdázók döntőjére 78 jegyet kaptak a magyarok

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 13:27
Címkék
A magyarok egyelőre csak 78 jegyet kaptak a londoni olimpia vízilabda döntőjére, de ez a szám lehet 300 is, ha jól küzdünk még és szerencsés a finálé szereposztása. Berki Krisztián döntőjére még kapható 150 ezer forintos szólójegy. Újdonság, hogy minden olimpikon két teljes árú jegyet vehet garantáltan, ha igényli. Aki viszont utcán próbálja elpasszolni a belépőjét, börtönbe is kerülhet. Minderről Kamuti Balázs a Pegazus Tours igazgatója beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„Kajak-kenuban viszonylag jól állunk, de a vízilabda döntője minden olimpián kritikus pont – mondta Kamuti Balázs a Pegazus Tours igazgatója, aki szerint ez így is marad. – Jelenleg hetvennyolc jegyünk van rá, de a szám mehet még fölfelé – potenciálisan akár kétszáz-háromszáz magyar szurkolhat a döntő alatt. Februárban volt egy jegyértékesítői konferencia Londonban, mindenkivel fölvettük a kapcsolatot, úgyhogy amint megvannak a sorsolások, egymás között – például a szerbekkel, a horvátokkal, az amerikaiakkal – azonnal elkezdjük a jegyek cseréjét. Bizonyos sportágakban pedig, például a női vízilabdában és a férfi kézilabdában várjuk a kvalifikáció végeredményét.”Kamuti Balázs a Pegazus Tours igazgatója, aki szerint ez így is marad. – Jelenleg hetvennyolc jegyünk van rá, de a szám mehet még fölfelé – potenciálisan akár kétszáz-háromszáz magyar szurkolhat a döntő alatt. Februárban volt egy jegyértékesítői konferencia Londonban, mindenkivel fölvettük a kapcsolatot, úgyhogy amint megvannak a sorsolások, egymás között – például a szerbekkel, a horvátokkal, az amerikaiakkal – azonnal elkezdjük a jegyek cseréjét. Bizonyos sportágakban pedig, például a női vízilabdában és a férfi kézilabdában várjuk a kvalifikáció végeredményét.”

Kamuti Balázs elmondta azt is: „a szóló jegyek már elfogytak. Egyedül Berki Krisztián döntőjére kapható különálló jegy, köszönhetően a londoniak segítségének, három hete felszabadítottak néhány páholyt. Az atlétika döntőkre 270 ezer forintba, tornadöntőkre 230 ezer forintba kerülnek egyes jegyek, Krisztián döntőjére 150 ezer forintért lehet hozzájutni a belépőhöz.”

„A londoni szervezők alapelve az, hogy minden csarnok legyen tele, másrészt külön törvényt hoztak a feketepiac ellen, így aki csak ajándékozás címszó alatt is kínálja a jegyét az

utcán, az akár börtönbüntetést is kaphat. Aki nem tud elmenni a versenyekre, de érvényes belépője van, az vagy a jegyértékesítőn vagy a szervező bizottság honlapján keresztül jogosult eladni a jegyét. Ennek az az oka, hogy minden eladott jegyet regisztrálunk, és tudnunk kell, ki használja fel azt, a szervezők kérésére át is kell adnunk a névlistákat” – mondta a szigort érzékeltetve Kamuti.

A jegyértékesítésben Magyarország a középmezőnyben áll: 19 ezer jegyet juttattak Budapestre a szervezők, akik „próbálták figyelembe venni az ország méretét és azt, milyen sportágban várhatók hazai sikerek”. Kamuti Balázs szerint „Pekinghez képest kevesebb a jegy, de többségében magyar érdekeltségű eseményekre szól.”

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
19 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
20 perce

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
7 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik