Kurucz Péter mindenképpen védeni szeretne

Vágólapra másolva!
2011.06.26. 10:01
null
Kurucz Péter borzasztó éven van túl (Fotó: Action Images)
Címkék
Borzasztó évad van Kurucz Péter mögött. Ártalmatlan szituációban elszakadt a keresztszalagja, majd következett a rehabilitációs időszak. A West Ham labdarúgócsapatának magyarja mára minden gyakorlatot százszázalékos intenzitással tud elvégezni. Egyetlen óhaja van: a gólvonalon szeretne állni. Hogy hol, egyelőre kérdés.

Retteghet az Újpest kapusa, Balajcza Szabolcs – Angliából kapott vetélytársat!

„Elejét venném a találgatásoknak – kezdte Kurucz Péter, a West Ham United 23 esztendős kapusa, aki korábbi klubjában, az Újpestben tréningezik. – Nem török Balajcza Szabolcs babérjaira. Csak arról van szó, hogy kedden utazom vissza klubomhoz, s megkértem az újpestieket, hadd eddzek addig náluk. Pálinkás András bácsival nagyszerű munkát végzünk, amelyre bizony nagy szükségem van, hiszen súlyos sérülésem után formába kell lendülnöm.”

A sérülés tavaly augusztusban egy felkészülési mérkőzés utolsó perceiben történt – elszakadt a kapus keresztszalagja.

„Amikor földet értem, nem hallottam reccsenést, viszont tudtam, nagy a baj – kutatott emlékei között Kurucz Péter. – Bántó, hogy teljesen ártalmatlan szituációban, egy kifutás után történt meg a baj. Nem fordult vagy csavarodott ki a térdem, mégis ez lett a vége. Hosszú és rendkívül kemény rehabilitációs munka várt rám, de becsülettel végiggüriztem az időszakot. Januárban különböző gyakorlatokat végezhettem, a napi programban szerepelt például a labdafogás. Márciusban már vetődhettem is, mostanra pedig eljutottam arra a szintre, hogy minden feladatot teljes erőbedobással végezhetek. Az eltelt csaknem egy esztendő nem volt éppen leányálom.”

Az sem lesz könnyű ujjgyakorlat, hogy Kurucz Péter visszaverekedje magát a West Ham United kispadjára – az előző idényben nem is nevezték, így többen elé kerültek a sorban.

„A belga Ruud Boffint akkor csábította magához a klub, amikor kiderült, hogy rám nem számíthatnak – mondta az idehaza korábban az Újpestben és a Tatabányában védő kapus. – Az angol Robert Greent nem kell bemutatni, míg Marek Stech és az úgyszintén angol Jake Larkins igen tapasztalatlan. Bizakodó vagyok, de jelenleg csak egy dolog lebeg a szemem előtt. Védeni szeretnék.”

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
4 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
5 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
7 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
7 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája
Ezek is érdekelhetik