Nemzetisport.hu 2012.09.25 12:46 Frissítve: 2015.01.10 02:57

Anglia: korholja magyar alapemberét a tréner

A Luton Town két középső védőjének, Kovács Jánosnak és Dean Beckwithnek alaposan kijutott az edzői kritikából az angol ötödosztályban szereplő klub legutóbbi két idegenbeli veresége nyomán.

 

Paul Buckle menedzser szerint sem Kovács, sem Beckwith nem állt a helyzet magaslatán az Alfreton Town (0–3) és a Grimsby (1–4) ellen – az amúgy alapembernek számító magyar védőt mindkét találkozón le is cserélte már a szünetben.

„Aki látta a Wrexham ellen játszani a két középső védőnket, vajon hitte volna, hogy pénteken (a Grimsby ellen) az történik majd, ami történt? – tette fel a költői kérdést Buckle a hétfői sajtótájékoztatóján (az élmezőnybe tartozó Wrexham elleni 0–0-ért sokat tett a jól záró védelem). – Az utóbbi időben (Beckwith és Kovács) rendkívül ingadozóan futballozik. Most egyetlen dolguk van, leszegni a fejüket, és azt csinálni, amit kell. El kell felejteniük a támadásokat, van elég játékosunk, aki támadjon, nekik a saját feladatukra kell összpontosítaniuk, és ha rendszeresen képesek lesznek erre, akkor játszani fognak.”

Buckle hozzátette: szerinte a csapat játékában mostanában mindig benne van a gól, javítani elsősorban a védőmunkán kell – neki mindegy, milyen eszközökkel, de az említett két idegenbeli meccsen gyengén teljesítő Kovácsnak és társainak „tisztán kell tartaniuk” a tizenhatos területét.

Kedd este a hatodik helyen álló Luton – amely a legutóbbi szezonban a rájátszás során maradt le a feljutásról, és ebben az idényben is a negyedosztályba emelkedést jelölte meg célként – az egy ponttal mögötte helyezkedő Tamworth vendége lesz.

2020.11.21 16:18:24

Légiósok K. T. I.

Divkovic második félidőben eleresztett átlövése döntött a dunaszerdahelyiek javára.

2020.11.20 23:29:44

Légiósok BABJÁK BENCE

„Bizonyára a tehetségnek is van némi szerepe ebben, ám elsősorban az elvégzett munkának köszönhetem, hogy eljutottam idáig.”

2020.11.20 23:27:59

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nem csupán megtanítottak a játék elsajátítható elemeire, hanem – nevelték is.