A Wolfsburg mellett oroszok is érdeklődnek Megyeri iránt

Vágólapra másolva!
2012.01.10. 13:34
null
Megyeri Balázs a Dortmund elleni meccsen hívta fel magára a figyelmet (fotó: Imago – archív)
Címkék
Görög lapértesülések szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolfsburg szeretné szerződtetni az Olympiakosz magyar kapusát, Megyeri Balázst. A játékos menedzsere, Hrutka János az NSO kérdésére megerősítette, hogy van érdeklődés Németországból, de csapatneveket nem említett.

A Sportday görög napilap úgy tudja, az Olympiakosz magyar kapusa, Megyeri Balázs a pireusziak Dortmund elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésén hívta fel magára a Wolfsburg figyelmét. Az újság szerint a Bundesliga 12. helyén álló német klub még gondolkodik azon, hogy kifizesse-e a játékos szerződésben rögzített, egymillió eurós kivásárlási árát.

A 21 éves kapus menedzsere, Hrutka János a Nemzeti Sport Online érdeklődésére kommentálta a hírt.

„Balázs kirakatban van, hiszen folyamatosan jó teljesítményt nyújt a bajnokságban – nemrég megdöntötte Antonisz Nikopolidisz góltalansági rekordját –, több meccsen védett a Bajnokok Ligájában, nagyon jó véleménnyel van róla a szaksajtó, vagyis nem meglepő, hogy több csapatnál is szóba került a neve. Németországból két klub érdeklődéséről is tudok, de csapatnevekről nem szeretnék beszélni. Ugyanakkor nemcsak a Bundesligából, hanem például Oroszországból is vannak érdeklődők" – nyilatkozta a játékosügynök.

„Több forrásban megjelent már, nem árulok el titkot azzal, hogy Megyeri szerződésében olyan kitételek szerepelnek, amelyek értelmében most kedvező feltételekkel tudnák szerződtetni. Ugyanakkor nem az a cél, hogy klubot váltson, hanem hogy állandó játéklehetőséget kapjon, biztos tagja legyen a csapatának, és jelen helyzetben ez most az Olympiakosznál biztosítottnak tűnik" – fogalmazott Hrutka, aki azt is elmondta, a görög sajtóban megjelent hírekkel ellentétben egyelőre nem tárgyaltak szerződéshosszabbításról az Olympiakosszal. Megyerit a jelenlegi megállapodása 2013-ig köti a pireuszi együtteshez.

Legfrissebb hírek

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
19 perce

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
21 perce

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
59 perce

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
2 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik