Egy hónapja nem kapott gólt a magyar kapus

2012.11.06. 19:38
null
Fülöp Márton fontos szerepet játszik az Aszterasz Tripolisz menetelésében (Fotó: onsport.gr)
Címkék
A görög élvonalban szereplő Aszterasz Tripolisz kilenc forduló után a 4. helyen áll a bajnokságban, köszönhetően többek között a nyáron szerződtetett magyar kapus, Fülöp Márton remeklésének, ugyanis eddig az Aszterasz kapta a legkevesebb gólt, mindössze négyet. Fülöp az onsports.gr-nek nyilatkozott a csapat jó szerepléséről.

 

„Fülöp gólt sem kapott, csapata simán nyert”; „Az edző Fülöp Márton parádéjáról beszél” „Fülöpnek megint nem tudtak gólt lőni”; „Fülöp most sem kapott gólt, nyert is a csapata” – az elmúlt hetekben ezekkel a címekkel számolhattunk be a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz meneteléséről, illetve a magyar kapus teljesítményéről.

A nyáron az angol élvonalbeli West Bromtól szerződtetett kapus legutóbb egy hónapja, október 7-én az Olympiakosz elleni meccsen kapott gólt. A címvédő, a jelenlegi kilenc meccséből nyolcat megnyerő és még veretlen Olympiakosztól 1–0-ra kikapott az Aszterasz, de azon kívül csak a második helyen álló PAOK tudta megverni Fülöp Márton együttesét, miközben például a Panathinaikosztól is pontot raboltak idegenben, úgy, hogy gólt sem kaptak.

A magyar kapus kilenc bajnokiból hatszor nem kapott gólt, és mivel korábban az Európa-ligában a portugál Marítimo ellen is hibátlanul őrizte a kapuját, így tíz tétmeccsen hét kapott gól nélküli találkozónál tart.

„A PASZ Jannina nagyon jó játékot játszó, remek csapat. Alapvetően védekező futballt játszik, de abból kiindulva szokta megnyerni a meccseit. Úgy gondolom, nagyon jó meccset játszottunk vele. Igazi közönségszórakoztató összecsapást, egy valósi csatát, amelyben jól harcoltunk és győztünk” – nyilatkozta a legutóbbi, vasárnapi bajnoki – amelyet hazai pályán 2–0-ra megnyert a Tripolisz – kapcsán az onsports.gr-nek Fülöp.

A győzelemben nagy szerepe volt a kapus első félidőben, a szerb csatár Brana Ilics lövésénél bemutatott bravúrjának.

„Ha nulla nullánál az a lövés bemegy, akkor nem biztos, hogy nyerünk. Nagyon örülök, hogy sikerült hárítanom – mondta ezzel kapcsolatban a magyar futballista. – Boldog vagyok, hogy jól ment a védés, és ezzel hozzájárulhattam a PASZ elleni győzelemhez.

Fülöp az egész szezonnal kapcsolatban hozzátette, mindig a következő meccsre kell fókuszálniuk, hogy minél többször győztesen hagyhassák el a pályát. A Tripolisz ebben a hónapban hazai pályán fogadja még a tabellán egy hellyel előtte, a 3. pozícióban álló Panionioszt és a közvetlenül mögötte lévő, most 5. Atromitoszt is – ha ezt a két meccset megnyeri, akkor jó eséllyel a dobogón zárhatja a 2012-es naptári évet.

 

A GÖRÖG SUPERLIGA ÁLLÁSA
1. Olympiakosz Pireusz 9 8 1 22– 5 25
2. PAOK 9 6 2 1 14– 5 20
3. Panioniosz 9 6 3 10– 9 18
4. Aszterasz Tripolisz 9 5 2 2 12– 4 17
5. Atromitosz 9 3 5 1 8– 5 14
6. Plataniasz 9 3 3 3 10– 8 12
7. Panathinaikosz 9 3 5 1 9– 7 12
8. OFI 9 2 4 3 9–11 10
9. Arisz 9 2 4 3 8–12 10
10. Kerkira 9 2 4 3 6–10 10
11. PASZ Jannina 9 2 3 4 7– 8 9
12. Veria FC 9 2 3 4 6–10 9
13. Xanthi 9 2 3 4 6–13 9
14. Levadiakosz 9 1 3 5 3–10 6
15. Panthrakikosz 9 2 7 7–15 6
16. AEK 9 1 2 6 4– 9 5
Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
22 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
25 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
27 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
50 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
50 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
51 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
59 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája