Dortmund: Bajner Bálint az első csapattal készülhet

2012.11.13. 12:45
Címkék
A Dortmund második csapatának magyar támadója, Bajner Bálint tartja korábbi jó formáját, a hétvégén gólt és gólpasszt is jegyzett, az első együttes vezetőedzője, Jürgen Klopp pedig ma délelőtt arra kérte a labdarúgót, hogy délután már az első kerettel tréningezzen.

Október végén már beszámoltunk róla, hogy a jó idénykezdet után a Dortmund első csapatának vezetőedzője, Jürgen Klopp is figyelemmel követi Bajner Bálint teljesítményét, aki az első négy bajnokiján két gólt szerzett a Borussia II-ben a német harmadosztályban. A 21 éves csatár a hét végén az 1.FC Heidenheim elleni meccsen ismét betalált, sőt gólpasszt is adott, így főszerepet vállalt csapata 2–1-es győzelmében. Ennek elismeréséül ma délután már a német bajnoki címvédő első keretével tréningezhet.Október végén már beszámoltunk róla, hogy a jó idénykezdet után a Dortmund első csapatának vezetőedzője, Jürgen Klopp is figyelemmel követi Bajner Bálint teljesítményét, aki az első négy bajnokiján két gólt szerzett a Borussia II-ben a német harmadosztályban. A 21 éves csatár a hét végén az 1.FC Heidenheim elleni meccsen ismét betalált, sőt gólpasszt is adott, így főszerepet vállalt csapata 2–1-es győzelmében. Ennek elismeréséül ma délután már a német bajnoki címvédő első keretével tréningezhet.

„Jürgen Klopp betartotta korábbi ígéretét. Figyelte Bajnert, és mivel a csatár továbbra is remek formában játszik, lehetőséget ad neki az első csapatnál. A ma délelőtti konditermi edzésen ment oda hozzá és elmondta, hogy számít rá a ma délutáni tréningen” – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t a futballista menedzsere, Paunoch Péter.

„A válogatott meccsek miatt többen elhagyták a keretet, ez szerepet játszhat a vezetőedző döntésében, ugyanakkor tudni kell, a második csapatból most egyedül Bálint kapott esélyt arra, hogy a »nagyoknál« bizonyítson. Azt egyelőre nem tudom, mennyi időre szól ez a lehetőség, hogyan alakul majd a csatár további programja ezen a héten, de már ez is egy hatalmas lehetőség, annak ismeretében, hogy csak néhány hónapja szerződött a klubhoz” – tette hozzá a játékosügynök.

 

Legfrissebb hírek

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén

Európa-liga
1 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
18 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
20 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
1 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája